Élve találták a potyautast az Amszterdamba érkező johannesburgi gép kerekénél

ÉLET
2022 január 23., 20:11
comments 1

Csodával határos módon életben maradt egy potyautas, akit a holland rendőrség egy Amszterdamban landoló, Dél-Afrikából érkező teherszállító repülőgép orr felőli kerekének befogadására szolgáló üregben, hivatalos nevén a futóaknában talált meg.

Az illetőről annyit árultak el, hogy férfi és stabil állapotban vitték kórházba. “Figyelemre méltó, hogy életben maradt” - mondta róla a holland rendőrség szóvivője, nem véletlenül. A kerékaknába bújó potyautasok ugyanis igen gyakran halnak bele a kalandba, három okból

1.) Az utas- és teherszállító gépek szokásos utazási magasságában mínusz 50-70 fok van.

2.) De ennél is durvább, hogy mennyire alacsony az oxigénszint.

Ilyen körülmények között eleve az a papírforma, hogy az ember elveszti az eszméletét, majd megfagy. De ha esetleg túl is élné az utazást,

3.) amikor leszállást előtt kiengedik a futóművet, a minimum ledermedt, de inkább eszméletlen próbálkozó könnyen kizuhanhat a helyéről.

Hősünk most mégis kibírta. A gép útközben leszállt ugyan Nairobiban, Kenyában, de ha az illető itt kapaszkodott fel, akkor is még 6,5 órát és egy leszállást kellett kibírnia.

Az eddigi túlélők elemzése alapján annyit azért tudni kell, hogy az ilyen típusú kalandot szinte csak a 35 évesnél fiatalabb, kicsi, vékony, inas testalkatú emberek szokták túlélni. Az amszterdami túlélőről egyelőre semmi többet nem tudni annál, hogy férfi.

(via BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.