A kaliforniai San José az első amerikai város, ami felelősségbiztosításhoz köti a fegyvertartást

fegyver
2022 január 26., 19:27
comments 7

San José az első amerikai város, aminek az önkormányzata az Egyesült Államokban precedens nélküli határozatot hozott, miszerint a település fegyvertartó lakosainak kötelező lesz felelősségbiztosítást kötniük a lőfegyverükre.

A városi tanács tagjai kedden késő este fogadták el azt az indítványt, ami alapján San José fegyvertulajdonosainak lakás-, bérleti- vagy felelősségbiztosítást kell kötniük. Ez kiterjed mindazokra a károkra és veszteségekre, amik a lőfegyver gondatlan vagy véletlen használatából erednek.

A fegyvertartóknak ezenkívül kisebb összegű éves díjat is be kell majd fizetniük, amit a bizonyítottan lőfegyverrel elkövetett erőszakos bűncselekmények kármentesítésére fordítanak – közölte Sam Liccardo, a kaliforniai város polgármestere, aki szerint San José az első amerikai település, amelyik ilyen határozatot fogadott el.

A fegyvertartás politikailag igen érzékeny téma az Egyesült Államokban, ahol a világ országai közül a legmagasabb az egy főre jutó fegyvertartás aránya, és a gazdag országokhoz képest magasabb a lőfegyverrel elkövetett erőszakos cselekmények száma is.

photo_camera Illusztráció: Whitney Curtis/Getty Images/AFP

A kaliforniai fegyvertartók szövetsége (CRPA) jelezte, hogy megtámadja a határozatot, mert az szerintük alkotmányellenes és nem is lesz hatással a fegyveres bűnözőkre.

A helyi sajtó szerint az önkormányzati döntést még jóvá kell hagynia a testületnek a februári végső szavazáson ahhoz, hogy augusztusban hatályba léphessen.

1989-ben Kalifornia államban tiltották be először a támadó fegyvereket, miután az egyik iskolai lövöldözésben meghalt öt kisiskolás gyerek. Azóta hat másik tagállamban és a szövetségi fővárosban is betiltották a támadó fegyvereket a Giffords lőfegyverbiztonsági szervezet adatai szerint. (Reuters, MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.