Elsőre elbukott a Facebook kísérlete, hogy saját kriptopénzt hozzanak létre

január 26., szerda 8:45

A jelek szerint elsőre nem jön össze Mark Zuckerbergnek, hogy beszálljon a kriptovaluták piacára: a Bloomberg értesülései szerint a Facebook nemrég létrehozott anyavállalata, a Meta értékesíteni kívánja a kriptopénz-projekt eszközeit, hogy ezzel fizethessék vissza a befektetők hozzájárulását.

Az eredetileg Libra néven megálmodott, majd Diemre átnevezett projekt vezetői jelenleg befektetési bankárokkal tárgyalnak arról, hogy hogyan lenne a legszerencsésebb eladni a felhalmozott szellemi tulajdonokat, illetve az évek során odacsábított fejlesztőknek és mérnököknek is új munkahelyet találnának. A lapnak név nélkül nyilatkozó bennfentesek szerint a cél az, hogy a Meta a lehető legtöbb pénzt sajtolja ki a jelek szerint bedőlt projektből.

Mark Zuckerberg saját képmása előtt az amerikai képviselőház pénzügyi bizottságának október 23-i meghallgatásán Fotó: CHIP SOMODEVILLA/AFP

A Facebook 2019-ben jelentette be, hogy Libra néven kriptovalutát hoznának létre. A terv az volt, hogy úgynevezett stablecoint állítanának elő, azaz olyan kriptopénzt, melynek árfolyamát stabil, külső árfolyamhoz kötik. Bár a projektet mindenki Zuckerberggel azonosította, és a legtöbb cikk is a Facebook digitális pénzeként emlegette az ötletet, a kezdetek kezdetén a Facebook számos más vállalatot és piaci szereplőt is bevont a projektbe.

Ugyanakkor szabályzói oldalról a kezdetektől fogva rendkívül heves ellenérzések fogadták az elképzelést, hogy a Facebook vezetésével magáncégek digitális pénzt terveznek a piacra bocsátani, Zuckerbergnek még a Kongresszus előtt is kellett tanúskodnia az ügyben, az erőteljes politikai ellenállás miatt pedig a kezdeti szövetség több tagja is idő közben távozott. A Librából ekkor lett Diem, de ennek kifejlesztése sem zajlott a remélt lendülettel, tavaly pedig távozott a projekt legfontosabb vezetője, David Marcus is, több közvetlen munkatársával együtt. A Diemet még ekkor is próbálták életben tartani, a tervek szerint egy amerikai magánbankon keresztül bocsátottak volna ki stablecoinokat, de ez az amerikai jegybank ellenállása miatt meghiúsult.

A lap értesülései szerint, mivel a Silvergate Bank nem kapott megnyugtató jelzést a Fed-től azzal kapcsolatban, hogy egy esetleges kriptokibocsátás után nem lépnének azonnal a hatóságok, a bank végül nem vágott bele az ügyletbe.

A Bloomberg szerint egyelőre nem tudni, hogy a Diem által felhalmozott szellemi tulajdon mennyit ér, és az sem világos, hogy lenne-e vállalat, mely szívesen átvenné a cég fejlesztőit. A tárgyalások állítólag korai, tapogatózó szakaszban vannak, és az sem biztos, hogy a Diem végül fog vevőt találni.

A lap úgy tudja, hogy a Meta nagyjából a projekt harmadát birtokolja, a többi részesedés a Diemben benne maradó befektetők, VC-vállalatok és techcégek között oszlik meg. Azt, hogy kik ezek a szereplők, nem tudni, bár a Diem honlapján több jelentős VC-vállalat, például az Andreessen Horowitz, a Union Square Ventures, a Ribbit Capital, és Thrive Capital neve is felbukkan. Emellett említik a CoinBase-t, az Ubert vagy a Shopifyt is.

Apró érdekesség, de a hírre a Twitter-alapító Jack Dorsey is reagált, egy "carpe diem" kiírással.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt