Schilling Árpád: Rákay Philip annyi pénzt kapott vágyai kielégítésére, amennyit soha egy magyar filmes sem kapott az elmúlt 100 évben

január 27., csütörtök 5:59
16

„Philip soha életében nem forgatott filmet, sőt egyáltalán nem hozott létre semmiféle művészeti produktumot, most mégis annyi pénze lett hirtelen vágyai kielégítésére, amennyit még soha egyetlen magyar filmes sem kapott az elmúlt 100 évben. (Így van, se Fábri, se Szabó, se Sára, se Jancsó.)”

– ezt Schilling Árpád írta Facebookon, miután eljutott hozzá is a hír, hogy 4,5 milliárd forint támogatást szavazott meg a Nemzeti Filmintézet (NFI) Filmszakmai Döntőbizottsága Rákay Philip Petőfi-filmjének gyártására.

A rendező azzal kezdi a Rákayról szóló bejegyzését, hogy szerinte „a fasiszta pártok legfőbb követelménye a hűség”, és „ha bármire hajlandó vagy a pártodért, akkor a párt sem felejt el téged”. Írásában röviden bemutatja a fideszes influenszer karrierjét, hogy miként jutott el a szekszárdi televíziótól a Z+-on és a Hír TV-n keresztül addig, hogy ott legyen „a Fideszes gyűléseken és eseményeken, mindig Orbán Viktor közvetlen közelében”, és 2011-ben Medveczky Balázs, „az MTV vezérigazgatója az M1 csatorna felügyelőjévé, intendánsává nevezze ki”, majd később Facebook-oldalát a Megafon Központ jelentős összegekkel támogassa.

A rendező ebből a rövid levezetésből következtetett arra a fent is idézett mondatra, hogy Rákay annak ellenére kapott annyi pénzt, „amennyit még soha egyetlen magyar filmes sem kapott az elmúlt 100 évben”, hogy „soha életében nem forgatott filmet, sőt egyáltalán nem hozott létre semmiféle művészeti produktumot”.

„Ebből a pénzből legalább 10 normál költségvetésű magyar film készülhetne el. Tíz magyar rendező, író, operatőr, látványtervező, vágó (alkotói csapat) sokszínű munkája helyett készül el ez az egyetlen gigafilm, amely pontosan ott végzi majd, ahol hasonló indíttatású elődei - a Hídember vagy a Sorstalanság - a kultúrtörténet nagy süllyesztőjében”

– írja Schilling, aki szerint az ilyenek után az egyedüli, aminek nyoma marad, „az a hatalmas, szemérmetlenül hatalmas fizetés”, az „új házak, birtokok, istállók és medencék”.

A rendező szerint Rákay készülő filmjére viszont „nem fog nemet mondani senki”, mert „nagyon, nagyon jól fog fizetni”, utána pedig az lesz „az általános közérzet„ hogy „jó volna még ilyet... Még… Még több huszár, még több ágyúcső, még több bájos dekoltázs és modoros főhajtás. Még több semmitmondó pénzszivattyú, fényesre sikált történelmünk mákonyos lenyomatai, ügyetlen kardsuhogások, árokparti szalonnarágcsálás, buja hempergés a szalmabálán, meg a háromcsillagos vidéki panzióban, pipadohány vagy szivar, nemzetiszín kulacsokból kicsorduló drága whisky, ne szólj senkinek komám, állj közénk, sodródj te is az árral, van itt hely bőven, soha rosszabb ne legyen, mindig csak előre, sohase hátra, dalold te is, mert figyelnek”.

Bejegyzése végén Petőfitől idézte A kutyák dala című verset.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt