Előbb megjelent a Közlönyben, hogy az állam a debreceni repteret üzemeltető cég új résztulajdonosa, mint hogy a közgyűlés döntött volna róla

belföld
2022 január 28., 19:14
comments 7

Csütörtökön, azaz január 27-én döntött Debrecen közgyűlése arról, hogy a debreceni repülőteret üzemeltető Debrecen International Airport Kft. 51 százalékos tulajdonrészét az önkormányzat térítésmentesen átadja az államnak. Csakhogy valamilyen okból kifolyólag már az előző napi, január 26-i Magyar Közlönyben tényként jelent meg, hogy állami tulajdon a cég - írja a Debreciner.

A Debrecen nemzetközi repülőtér főépülete és utasterminálja
photo_camera A Debrecen nemzetközi repülőtér főépülete és utasterminálja Fotó: Oláh Tibor/MTI/MTVA

Ez a közgyűlésen részt vevő Szabó Bence (Momentum) képviselőnek is feltűnt, rá is kérdezett. Papp László polgármester azt mondta, nem jelenhetett meg, Szűcs László főosztályvezető pedig azzal hárított, hogy bizonyára „csak egy névváltozás miatti módosítás jelent meg a tulajdonosi joggyakorlásban”.

Azonban Szabónak volt igaza az ügyben: az 1/2018. (VI. 25.) NVTNM rendeletet úgy módosították, hogy az abban szereplő, állami tulajdonban álló gazdasági társaságokat felsoroló táblázat 10. sorába felvették a Debrecen International Airport Kft.-t, tehát valóban a közgyűlés döntését megelőzően lépett hatályba egy olyan kormányrendelet, amely állami tulajdonban álló gazdasági társaságként jelöli meg a repülőteret üzemeltető céget.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.