Aláírta az Újpest FC eladásáról szóló szerződést a belga tulajdonos

magyar foci
2022 január 29., 16:45

A jelek szerint még NER-ebb lesz a magyar bajnokság, mert most már tényleg úgy tűnik, hogy kiszáll a jelenlegi egyetlen külföldi tulajdonos, az Újpestet 10 éve megvásárló belga Roderick Duchatelet.

Legalábbis egy nagy lépést tettek ebbe az irányba, aláírták ugyanis a klub adásvételéről szóló szerződést Kovács Zoltánnal. Igen, ez az a Kovács Kokó Zoltán, aki játszott Újpesten, majd volt a klub sportigazgatója, akárcsak a Diósgyőré, a Siófoké és a Videotoné. Székesfehérvárról tavaly nyáron küldték el.

photo_camera Fotó: Újpest FC

A klubért tavaly decemberben jelentkezett be a SGF Silu Global Fund Holding Zrt. két tulajdonosa. A céget májusban egy Örs vezér téri panelban jegyezték be. Ősszel már azzal kerültek be a sajtóba, hogy hiába nem volt komoly múltja és jelentős tőkéje, a kormány ezt a céget választotta ki pályázatatás nélkül, hogy megvehesse és kereskedelmi repülőtérré fejleszthesse a taszári korábbi katonai repteret. A tervük az, hogy a most igencsak lepukkant állapotban lévő légibázis egy Ázsiával kiépülő légihíd európai pillére legyen.

Már ehhez a tervhez is emlegették a sajtóban, hogy a projektbe a pénzt a közel 4,5 milliárd forintos törzstőkével megalakult FSG (Hungary) Holdingsadhatja majd. A 24.hu cikke szerint ennek a cégnek a tulajdonosi szálai némi offshore-kitérővel a Fosunhoz, Kína egyik legnagyobb nem állami tulajdonú globális vállalatcsoportjához vezetnek.

A taszári repterre bejelentkező, és ehhez a kormány jóváhagyását is elnyerő magyar cég két tulajdonosa, Németh János és Cseke István decemberben közölte, hogy érdekli őket az Újpest FC. Egy fidesz országgyűlési képviselő, Móring József Attila valamilyen közvetítői szerepbe már előre jelezte, hogy olyan sok pletyka után most valóban összejöhet a belga tulajdonos kivásárlása. Közben Németh János és Cseke István kivált a cégből, érkezett Kovács Zoltán (46 százalékos tulajdonos lett) és még két másik, szintén kevéssé ismert üzletember, Császár László (46 százalék) és Oláh János (8 százalék).

Hogy honnan lenne pénzük az újpesti klub hírek szerint 7 milliárd forintos árát kifizetni, az nem világos. Császárnak két vállalkozása van, az egyik munkaerő kölcsönzéssel, a másik egyéb pénzügyi kiegészítő tevékenységgel foglalkozik, pár tízmilliós forgalomat bonyolítva. Oláh résztulajdonos egy jelentős bevételű, ám szerény nyereséget termelő cégben: három másik társával együtt birtokolja az Eurochrom Kft.-t, amely ipari műszereket és egyéb mérőeszközöket forgalmaz. 2019-ben 53 millió, tavaly 3 millió forint nyereséget termelt a cég - írja a napi.hu.

Itt jön a képbe ismét a kínai hátterű FSG (Hungary) Holdings Kft. Az emögött álló a Fosunnak vannak sportérdekeltségei, az övé az angliai Wolverhampton Wanderers és a svájci Grasshoppers.

Kovács Zoltán a szerződést aláírását bejelentve ugyanakkor azt mondta, hogy „több mint 10 év után kerül majd vissza magyar kézbe az egyik legpatinásabb hazai csapat”.

Duchatelet pedig a közleményben finoman jelezte, hogy azért „bizonyos fizetési határidők teljesülése” is szükséges ahhoz, hogy véglegessé váljon az adásvétel.

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.