A Fidesz érdekében a választás szabályait megváltoztató Volner-párt bejelentette, hogy nem indul a választáson

január 31., hétfő 14:47
15

A Volner-párt eddig csak úgy nézett ki és úgy hápogott, mint egy Fidesz által megszervezett kamupárt, most viszont zavarba ejtő nyíltsággal ők maguk beszéltek erről.

A párt névadó-alapítója, Volner János, facebookos posztban jelentette be hétfőn, hogy nem indulnak el az áprilisi választásokon.

A lényegében a saját pártja végével egyenértékű döntés Volner János által megjelölt indoka az, hogy ilyen módon optimalizálható a Fidesz választási eredménye. Mivel, mint Volner írja, “5 százalékot el nem érő választási szereplésünk a balliberálisok hatalomra jutásának esélyét növelné.”

Volner a bejelentő poszt elején leszögezi, hogy

“Pártunk (...) elsődleges feladatának tekinti hazánk megvédését a kommunista utódpártoktól és a velük összeforrt szélsőséges liberálisoktól.”

Majd a következőképpen vezeti le, hogy bár egy párt létének elvileg az az értelme, hogy választáson induljon, ők mégsem ezt fogják tenni:

“Vitán felül áll, hogy a párt további építéséhez nagyon jól jönne a választási kampányban megszerezhető több száz millió forintos állami támogatás, hiszen politikát pénz nélkül nagyon nehéz csinálni. Mivel azonban jobbközép pozíciónk miatt elsősorban jobboldali szavazókat tudunk megszólítani, 5 százalékot el nem érő választási szereplésünk a balliberálisok hatalomra jutásának esélyét növelné. A döntés számunkra nem lehetett kérdéses: a hazánkat választjuk a megszerezhető állami százmilliók helyett.”

Volner nem most először lepi meg a közvéleményt. A politikus korábban jobbikos volt, a parlamenti frakcióvezetőségig vitte, és nem volt jóban a Fidesszel. Annyira nem, hogy 2016 júniusában olyat művelt vele a kormány médiatagozata, ami akkor még egészen példátlan volt: paparazzit küldtek utána, hogy végigfotózza, ahogy bemegy szexelni a nőjével a péceli sisnyásba, majd az egészet leközölték a Ripostban, olvasói fotó címén. A hivatalosan egy másik nővel házasságban élő Volnert ez érthető módon kiborította, még jó másfél évvel később, 2018 elején is olyanokat nyilatkozott, hogy a kormánypárti sajtó “Magyarország legnagyobb hulladékgenerátora”. Merthogy “bármilyen hazugságot és undorító lejárató kampányt bevetnek Orbán Viktor hatalmon maradásáért”.

Ezek után történt valami, ami odavezetett, hogy Volner egyszer csak szembefordult a pártjával, az elnöki posztra nyíltan aspirálva lényegében kirúgatta magát a frakcióból 2018 októberében - mindössze 9 hónappal a fenti nyilatkozatai után - és innentől, mivel a mandátumáról nem mondott le, független képviselőként támogatta a Fideszt és vetett be mindent Orbán Viktor hatalmon maradásáért. Majd - miután ebben az időszakban a Mi Hazánkkal működött együtt - 2020 őszén megalapította saját magáról elnevezett pártját, amely például olyan - a Fidesz által azonnal el is fogadott - módosítót nyújtott be, ami jelentősen megnehezítette a választásokon történő elindulást, illetve a formálódó ellenzéki összefogást.

(via Magyar Hang)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt