Az OLAF vizsgálata szerint is csalás volt a 9 milliárd forint EU-s támogatásból vásárolt CT-k és röntgenek beszerzése 2015-ben - FRISSÍTVE

POLITIKA
2022 január 31., 10:48

A posztot frissítettük, a frissítést lásd lentebb.

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) most lezárult vizsgálata szerint is csalás volt az a közbeszerzés 2015-ben, melyben 9 milliárd forint EU-s támogatásból vásárolt a magyar állam CT- és röntgengépeket, ezért a támogatás visszakövetelésére tettek javaslatot Brüsszelnek - számolt be Hadházy Ákos független képviselő Facebookon.

CT-készülák egy diagnosztikai központban. A kép illusztráció.
photo_camera CT-készülák egy diagnosztikai központban. A kép illusztráció. Fotó: Máthé Zoltán/MTI/MTVA

Az ügy részleteiről Hadházy már 2016-ban beszámolt. „Az egészen primitíven és nyíltan zajló csalás lényege az volt, hogy néhány "csomagoló cég" (akik a nyugati orvosi eszközöket “átcsomagolják”, majd tesznek rá egy két-háromszoros árcédulát) kartellezve, dupla áron adta a CT- és röntgenkészülékeket egy 9 milliárdos projektben egy sor magyar kórháznak” - írja.

A Gazdasági Versenyhivatal 2016-ban kezdte vizsgálni a pályázathoz tartozó közbeszerzéseket, míg végül 2020 januárjában 1,6 milliárd forintos bírságot szabott ki. 2018-ban Sarkadi Zsolt is foglalkozott a csalással Tízmilliárdokat adott az EU, hogy jobb legyen a magyar egészségügy, de ezt is szétlopták című TLDR cikkében.

A rendőrség viszont csak akkor indított nyomozást az ügyben, amikor az OLAF-nál is vizsgálat indult.

FRISSÍTVE 2022.02.03. 19:45

Cikkünk megjelenése után dr. Maróth Gáspár az alábbiak közlését kérte lapunktól:

„A cikk eredeti verziója valótlanul állította azt, hogy ,,a GVH a többek között megállapította, hogy Maróth Gáspár is részt vett az üzletben”. A valóság ezzel szemben az, hogy dr. Maróth Gáspár magánszemélyként soha nem volt érintett a GVH tárgyi eljárásában. A cikk összességében hamis színben tüntette fel azt a való tényt, hogy a GVH tárgyi eljárásában érintett volt a VMD Zrt., amelynek dr. Maróth Gáspár volt a vezető tisztségviselője az érintett időszakban. A valóság ezzel szemben az, hogy a GVH végzésével a tárgyi eljárást a VMD Zrt. vonatkozásábanjogsértés megállapítása és pénzbírság kiszabása nélkül megszüntette. A cikk valótlanul állította továbbá azt, hogy a GVH 21 céggel szemben szabott ki bírságot.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.