Látványosan nőtt a politikusok fizetése az elmúlt években

január 31., hétfő 20:20
5

Eljött újra a pillanat, az átláthatóság színjátéka, a vagyonnyilatkozatok éjszakája.

Mielőtt kiderül, ki mennyit tett félre, érdemes megnézni azt is, hogy mennyit keres ma egy parlamenti képviselő vagy egy kormánytag. Sok mindentől függ.

Az biztos, hogy a bérnövekedésük 2010 óta messze meghaladja az országos átlagot.

2013-ig nem volt nagy különbség a havi bruttó átlagkereset és a képviselői alapilletményt között. Ez persze már akkor is megtévesztő volt, a képviselők az alapilletményük mellett könnyedén feljebb tudnák tornázni a keresetüket mindenféle pótlékkal. Jár külön pénz a bizottsági tagságért, ha valaki frakcióvezető vagy frakcióvezető-helyettes, tagja a Házvezetésnek, jár lakhatási támogatás, benzinpénz, alkalmazott költségtérítés, és volt választókerületi pótlék is.

2014-ben aztán a választás után jött az első nagy emelés. Az alapilletmény a háromszorosára nőtt, 231 900-ről 747 878-ra.

Négy évig marad a majdnem 750 ezres alap, majd 2018-ban, ismét a választás után nyúltak a saját fizetésükhöz a kormánypárti képviselők. A Fidesz előbb tagadta, hogy ismét növelni akarja a képviselői béreket, majd pár hónappal később a megerősített kétharmad megszavazta az emelést.

Ezt akkor azzal indokolták, hogy „a kormány 2010 óta a közszolgálat több területén hajtott végre béremelést, ami több mint félmillió dolgozót érintett, az elmúlt hat évben 51 százalékkal emelkedett az átlagbér, és duplájára nőtt a szakmunkás bérminimum”. Megjegyezték akkor azt is, hogy a pedagógusok bérét 50 százalékkal emelték, és ugyanilyen arányban növelik 2019-ig a rendvédelmi dolgozók, rendőrök, katonák és tűzoltók bérét, és az egészségügyi szakdolgozók béremelése is eléri 2019-ben átlagosan eléri a 65 százalékot, és magasabb bért kapnak már többek között a mentősök, ápolók, a bölcsődei nevelők, a szociális és a kulturális ágazat, a járási- és kormányhivatalok, valamint a NAV dolgozói is.

„A parlamenti döntéshozók alapilletménye ezek után, a sorban utoljára emelkedik, 18,5 százalékkal” – közölte a Fidesz 2018-ban. Elhallgatva azt, hogy ezzel az emeléssel 2010-hez képest majdnem négyszeresére emelkedett a képviselők alapilletménye.2018-ban a képviselői alapilletményt hozzákötötték az éves átlagkeresethez. Míg 2013-ban az éves átlagkereset és a képviselők alappénze közel azonos volt, 2018-ra már háromszoros különbséggel rögzítették azt.

A KSH március elején adja ki az előző év átlagkeresetét. Amekkora volt a növekedés százalékban az előző évhez képest, annyival növelik a képviselők átlagkeresetét abban az évben. Vagyis a 2018-as nyári emelés után 2019 márciusban újra nőtt a képviselői alap.

Forintra lefordítva: 2020-ban az átlagbér 35 738-tal nőtt 2019-hez képest, a képviselői fizetésnél ez 107 214 forint pluszt jelentett.

Van garancia arra is, hogy ha netán nem nőne az éves átlagkereset, akkor sem csökkenne a képviselők jövedelme.

Hogy idén mennyit fognak keresni a képviselők, az majd márciusban dől el, amikor a KSH publikálja a 2021-es átlagkeresetet. Januártól októberig vannak meg egyelőre az adatok, egyelőre 8,5 százalékos az emelkedés.

Vagyis a jelek szerint 1,3 millió forint fölé nő majd a képviselők havi alappénze.

És ehhez jönnek a pluszok. Ha valaki tagja valamelyik parlamenti bizottságnak (ez lényegében alap), az alapilletménye 1,2-szerését kapja, frakcióvezetőként már a kétszeresét.

Emellett igényelhető még

  • lakás- vagy szállodahasználat a tiszteletdíj 35 százalékáig, jelenleg 423 780 forint
  • irodai elhelyezés az alap tiszteletdíj maximum 70 százalékáig, jelenleg 847 560 forint
  • alkalmazotti költségtérítés, az alapdíj duplája a felső határ, jelenleg 2 421 600 forint
  • mobiltelefon-szolgáltatás az alapdíj 5 százalékáig, ez most 60 540 forint. Készüléket az Országgyűlés hivatala biztosít

És kapnak még benzinpénzt is, a budapestiek 2 500 kilométerre, a fővárostól egyre távolodva ez 6 500 kilométerre mehet föl, de van egy kisbetűs rész, miszerint „egyéni választókerületben megválasztott képviselő esetén az egyéni választókerületének nagyságától függően meghatározott mértékben emelkedik”.

Mennyit keresnek a kormánytagok?

Egy miniszteri átlagfizetés jelenleg 1 782 100 forint, 2018 nyarán ugrott fel 1,1 millióról. Ekkor Orbán Viktor két minisztert is kiemelt a többiek közül, akik sokkal jobban jártak: Süli János paksi bővítésért felelős miniszter és Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter fizetését is 5 millió forintra tolta fel. Orbán áll a lista alján, bruttó 1 millió 507 ezer forintot keres.

De Orbán és még hét miniszter (Semjén Zsolt, Varga Mihály, Gulyás Gergely, Nagy István, Rogán Antal, Süli János, Szijjártó Péter) is megkapja a parlamenti mandátumuk után a képviselői alapfizetést, 1 210 800 forintot.

A 2018-as emeléssel nőtt az államtitkári illetmény 997 ezer forintról 1,75 millió forintra. Az államtitkárok közül azok, akik parlamenti képviselők is, ennél kevesebbet kapnak a minisztériumból, de az együttes alapfizetésük 2,5 millió forint. A helyettes államtitkárok, miniszteri biztosok 2018 előtt 748 ezer forintot kerestek, most már 1,3-1,65 millió forintos ez a polc.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt