Jakab Péter szerint a kormánynak nem is a védettség a fontos, hanem az oltás

járvány
2022 február 04., 13:37
comments 1

„Ez a kormány még a covidon is nyerészkedik” - mondta Facebookra feltöltött videójában Jakab Péter. A Jobbik elnöke szerint az Orbán-kormánynak nem a védettség a fontos a védettségi igazolványok kiállításánál, hanem az oltás, ezért van az, hogy a védettségi igazolványok érvényességét minimum két oltás beadásához kötik. Jakab a videóban azt mondja, bizonyos esetekben a koronavírus-fertőzésen áteső emberek védettsége erősebb, mint az oltottaké, ehhez képest a betegségen átesettek védettségét a kormány oltás nélkül nem ismeri el. Arra is utal, hogy ennek oka az lehet, hogy a kormány túlárazva szerezte be a keleti, elsősorban a kínai vakcinákat.

link Forrás

A Jobbik két napja petíciót is indított az ellen, hogy a kormány kötelezővé tegye a koronavírus elleni oltást, szerintük ugyanis egyre több területen írják elő, hogy a munkavállalóknak oltottaknak kell lenniük. Amikor a petíció indult, a kormány még azt tervezgette, hogy a védettségi igazolványok érvényességét február közepétől kettő helyett már három oltáshoz köti, ebből azonban azóta visszatáncoltak. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön azt mondta, nyugat-európai példák alapján fújtak hátraarcot, de Jakab a videójában utal arra, hogy szerinte a kormány döntésének ahhoz is köze lehetett, hogy a Jobbik elindította petícióját.

Tényszerűen valóban igaz, hogy bizonyos esetekben a koronavírus-fertőzésből felgyógyult emberek védettsége erősebb, mint a betegségen át nem esett oltottaké, de a nemzetközi ajánlások és magyar szakértők szerint a betegségen átesetteknek is érdemes beoltatni magukat, a védettség mértéke ugyanis esetükben is nő az oltástól, és tovább is kitart.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.