Túl gyorsan fogytak a balos miniszterelnökök, a perui elnök kinevezett egy szélsőjobbost, akinek 4 nap után kellett lemondania, mert megvádolták, hogy megverte a 29 éves lányát és a feleségét

külföld
2022 február 7., 11:32
comments 3
photo_camera Castillo elnök Fotó: ALDAIR MEJIA/AFP

Azok szemében, akik csak a szalagcímeket olvassák el, egészen meglepő politkai utat járt be fél évvel ezelőtti megválasztása óta Pedro Castillo perui elnök. Castillót, egy marxista-leninista párt jelöltjét, aki öt éve sztrájkot szervező szegény vidéki tanárként lett országosan ismert, a Perut két félre szakító, kultúrharcos kampány után választották meg elnöknek tavaly nyáron. A kampányban egyszerre állt egymással szemben bal és jobboldal, főváros és vidék, illetve gazdag és szegény.

Castillo a szegény vidék képviseletében, népi szalmakalapot viselve győzte le Keiko Fujimorit, a korábbi, halálosztagok szervezése és korrupció miatt bebörtönzött Alberto Fujimori elnök lányát.

Ehhez képest a kinevezése óta egyáltalán nem úgy viselkedik, mint egy baloldali, feltűnően jól megértette például magát Jair Bolsonaro szélsőjobbos elnökkel. Aki odafigyelt az apróbetűs részekre is, azért már a kampány idején gyanakodhatott, hogy Castillo nem valami tankönyvből kimásolt progresszív, hiszen ellenezte a szexuális felvilágosítást, a legális abortuszt, a melegházasságot és általában a melegjogokat.

photo_camera Hector Valer Fotó: JUAN PABLO AZABACHE/AFP

Miután elnöksége első félévében két kormányt is elfogyasztott, balos miniszterelnökök kinevezése után Castillo a múlt héten váltott: azt a Hector Valert nevezte ki kormányfőnek harmadik próbálkozásra, aki még pár hónapja is szélsőjobboldali, konzervatív politikus volt, majd hirtelen kanyarral csatlakozott az elnök pártjához.

Azonban már a kinevezése napján rendőrségi dokumentumokat szivárogtattak ki arról, hogy az érintettek szerint 2016-ban brutálisan megverte 29 éves lányát és azóta meghalt feleségét. Valer emiatt 4 nap után volt kénytelen lemondani. Castillo most bejelentette, hogy átalakítja a kormányát, amiben a legkülönbözőbb politikai erők képviselői fognak szerepelni, de még nem tette világossá, hogy Valer lesz-e a miniszterelnök, vagy őt is leváltja.

(via Reuters, Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére a közelmúltban a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg felületeinken. Ebben közösségként együttes a felelősségünk, a mienk kiemelt. Amíg újragondoljuk a teendőinket, nem minden cikkünk alatt lehet kommentelni. Egyszersmind kérjük és köszönjük, ha nem csak szabályzatunk betűjének, de a szellemének betartása felett is segítetek őrködni.

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt