Egy rendőrnek félre kellett ugrania egy közel 100 km-en át a rendőrök elől menekülő autó elől

február 10., csütörtök 15:24
3

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak és folytatólagosan elkövetett közúti veszélyeztetés bűntette miatt rendelte el annak a férfinak az őrizetét, aki több településen, kb. 80-100 km-en át menekült a rendőrök elől.

A rendőrök kedd hajnalban Debrecenben intézkedni akartak, de egy sofőr a rendőri jelzésre nem állt meg, hanem a 4-es számú főúton Püspökladány irányába menekült. Az autót több rendőrautó követte, de a férfi továbbra sem akart megállni. Végül a Nádudvar–Hajdúszoboszló–Hajdúszovát útvonalon visszaérkezett Debrecenbe, ahol a földutakon a rendőrök szem elől tévesztették.

A Készenléti Rendőrség tagjai hamarosan megtalálták a férfit az álló, de járó motorú kocsiban, és megpróbáltak intézkedni, de újra elmenekült.

A férfit a 4 sávos 47-es számú főúton megpróbálták úgy megállítani, hogy egy rendőrautó a bal oldali belső sávban keresztben megállt, míg egy rendőr a külső forgalmi sávban, az úttest szélén állva, fehér fényű lámpával körözve megállásra utasította.

Amikor a férfi a fényvisszaverő csíkos egyenruhában lévő rendőrt meglátta, az addigi 120-140 km/órás sebességét nem csökkentve a kocsit az intézkedő rendőr felé kormányozta, akinek így el kellett ugrania a kocsi elől. Az esetről videó készült:

A nyomozó ügyészség elrendelte a többszörösen büntetett előéletű, a bűncselekmények elkövetését tagadó férfi őrizetét, gyanúsítottként hallgatta ki, és indítványozta a letartóztatását, amiről a bíróság ma dönt. (Ügyészség)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt