Cukrászüzemben forgatott horrorvideót a Nébih

POKOL
2022 február 17., 07:59
comments 5

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei nemrég egy budapesti édesipari üzemben tartottak ellenőrzést, ami után az „egység tevékenységét azonnali hatállyal” fel is függesztették, az ott talált kosz, rendetlenség és rágcsálók miatt.

A Nébih közleménye szerint az üzem „rendezetlen, zsúfolt volt, a padozat, a falak, az eszközök, a berendezések, polcok takarítatlanok voltak. A mennyezetről nagy mennyiségű pókháló lógott és mindenhol pergett a festék. A gáz-, villany-, és vízvezetékek is erősen szennyezettek voltak”, illetve az ellenőrök „élő rágcsálót is találtak” a termelőüzemben.

De itt nem áll meg a horrorbeszámoló, mert azzal folytatják, hogy „a koszos melegítőzsámoly körül a megdermedt cukorszirup több centiméter magasan felhalmozódott, amibe mindenféle szennyeződés beletapadt. A nyújtóasztalok is erősen szennyezettek voltak, a lábazatra rászáradt, szinte rákövesedett a kosz”. És ez még semmi, mert mint kiderült, a tojásokat, sőt a feltört tojásokat is az öltözőben, egy szekrényben tárolták.

Azon túl pedig, hogy minden lehetetlenül koszos volt, a vállalkozás nem vezette az előállított élelmiszerekkel kapcsolatos gyártási és nyomon követési dokumentációt sem.

És itt van mindez vizuálisan is:

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.