Orbán Viktort éltette, majd náci karlendítéssel búcsúzott egy bolgár politikus az EP-ben

európai unió
2022 február 17., 08:25
comments 21

A bolgár nacionalista párt, a Belső-macedóniai Forradalmi Szervezet európai parlamenti képviselője, Angel Dzsambazki szerdán szenvedélyesen védelmezte Magyarországot és Lengyelországot az Európai Parlamentben, majd olyan mozdulatot tett, ami nagyon úgy nézett ki, mint egy náci karlendítés – írja a Politico.

Az EP-ben vitát tartottak a jogállamiságról azt követően, hogy az EU Bírósága úgy döntött, alkalmazható a mechanizmus a két ország esetében, azaz el lehet vonni támogatási pénzeket a lengyel és a magyar kormánytól. Ezen a vitán Dzsambazki arról beszélt, hogy az ítéletnek semmi köze a jogállamisághoz, csupán a nemzetállamok elleni gyűlölet miatt büntetik a két országot.

Dzsambazki azzal vádolta az EU-t, hogy „meg akarják szégyeníteni” Magyarországot és Lengyelországot, majd azt mondta: „Éljen soká Orbán, a Fidesz, Kaczynski, Bulgária és a nemzetállamunk. Éljen soká Európa, a nemzetek Európája.” Ezután, a lépcsőn felfelé sétálva tette azt a mozdulatot, amit az EP-ben egyértelműen náci karlendítésként értelmeztek.

link Forrás

Manfred Weber, az Európai Néppárt európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője azt mondta, a náci karlendítés szemben áll mindennel, amit az Európai Parlament képvisel.

Dzsambazki tagadja a vádakat. Képviselőtársaihoz címzett emailjében azt írta, hogy az egész csak „egy kis félreértés”, egyben rágalmazással vádolta kritikusait.

Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke másként látja a történteket. „Számomra elfogadhatatlan a fasiszta tisztelgés az EP-ben, itt és máshol is – mondta. – Mi itt épp ennek az ellenkezőjéért állunk ki. Ez itt a demokrácia háza. Ez a mozdulat történelmünk legsötétebb időszakának a része. Elfogadhatatlan.”

Nem ez az első alkalom, hogy a bolgár képviselő ilyen helyzetbe keveri magát. Két európai parlamenti képviselő 2019-ben azzal vádolta, hogy idegengyűlölő és elfogadhatatlan kijelentéseket tett. Akkor utóbb bocsánatot kért.

Dzsambazki szankciókra számíthat a parlament méltóságának megsértése és jó hírnevének megsértése miatt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.