Völner-Schadl-ügy: a pécsi egyetem szerint minden rendben van

bűnügy
2022 február 26., 06:31
comments 8

Több mint egy hónap után lezárták az eljárást a Pécsi Tudományegyetemen, amit az elcsalt vizsgák ügyében indítottak. Pénteki közleményük alapján, amiről a Szabad Pécs számolt be, semmilyen problémát nem találtak:

„A Pécsi Tudományegyetem 2022. január 19-én vizsgálatot indított, miután a sajtóban megjelent cikkek szerint hivatásetikai etikai szabályok és a vizsgaszabályzat megsértésének gyanúja merült fel. A vizsgálat lezárult. A belső vizsgálat által feltárt adatok alapján nem volt megállapítható egyetemi vizsgákkal kapcsolatos visszaélés, vagy egyéb szabálytalanság. A bizottság ajánlásokat fogalmazott meg a vizsgák lebonyolításának rendjére vonatkozó szabályok és hivatásetikai normák szigorú betartására, valamint szükség szerinti felülvizsgálatára. A Pécsi Tudományegyetem ezzel az ügyet lezártnak tekinti.”

Januárban írtuk meg a Völner-Schadl-ügy nyomozati iratai alapján, hogy Schadl György, a végrehajtói kar elnöke kapcsolatai segítségével sikeres egyetemi vizsgákat intézett Nagy Ádámnak, Rogán Antal miniszter kabinetfőnökének. Cikkünk megjelenése után Mészáros Pál Emil, az egyetem tanársegédje elismerte, hogy „baráti szívességet tett”, amit nagyon megbánt. Ekkor el is tiltották a vizsgáztatástól.

photo_camera Mészáros és Schadl lehallgatott párbeszéde a nyomozati iratokban Fotó: Gabor Miklosi

A nyomozati iratokban előkerült Kovács Béla dékáni hivatalvezető neve is, aki a hatóságok által begyűjtött információk alapján Nagy Ádám, illetve egy végrehajtó lányának vizsgájáról is egyeztetett Schadllel.

Mint írtuk, a Völner-Schadl-dosszié számos homályos pontjának az egyike, hogy nem derül ki belőle, ki kérte Schadlt a vizsgák lezsírozására.

Rogán Antal az akkori feleségével, Rogán-Gaál Cecíliával és Nagy Ádámmal a Gundel étterem előtt 2014 májusában.
photo_camera Rogán Antal, akkori felesége, Rogán-Gaál Cecília, és Nagy Ádám, a politikus jobbkeze a Gundel étterem előtt 2014 májusában. Fotó: 444

Schadl az ügyészség szerint Völner Pál miniszterhelyettes egyik rokona érdekében is közbenjárt a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, míg Szegeden minimális jogi tudású bírósági végrehajtók sikeres vizsgáját intézte. Mindkét egyetemen vizsgálatot indítottak, amit hamar lezártak azzal, hogy nem találtak problémát.

A szerteágazó ügyről szóló cikkeinket itt olvashatja.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.