Vasárnap élesedett a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség hivatalos oldalán egy publicisztika, amelynek nyilvánvalóan nem kellett volna megjelennie, hiszen az agressziót sok mindennek lehetett titulálni a negyedik napon, de sikeresnek semmiképpen. A cikket rövidesen vissza is vonták, addigra azonban sokan megosztották a közösségi médiában, és nem tűnhetett el nyomtalanul az internetről.

Ukrajna mint olyan

Pjotr Akopov ismert „birodalmista” és putyinista, aki régóta szorgalmazta az Ukrajna elleni radikális fellépést. 2021 tavaszán például ezt írta: „Ukrajna jövője Oroszország számára nem nyitott kérdés. Pontosabban számunkra nincs más lehetőség, mint visszaállítani az orosz világ egységét. Nem visszaszerezni, hanem egyesíteni azt, amit szétszakítottak. És itt nem a Donbasszról vagy Malorosszijáról beszélünk – hanem Ukrajna egészéről, Ukrajnáról mint olyanról, beleértve a galíciai részét is.”

A most megjelent és visszavont győzelmi „jelentés” azzal indít, hogy új világ születik a szemünk előtt, az orosz katonai akció több szempontból más korszakot nyitott.

Oroszország először is visszaállítja saját egységét – írja Akopov –, eltörölve az 1991-es tragédia elfogadhatatlan eredményeit. Nagy árat kell fizetni ezért, polgár- és testvérháború zajlik, de Ukrajna mint ellen-Oroszország nem létezik többé. Oroszországnak hála újra együtt lesznek a „nagyoroszok”, „fehéroroszok”, „kisoroszok”. „Ha eltekintenénk ettől, ha hagynánk, hogy az ideiglenes különállás évszázadokra megszilárduljon, nemcsak az őseink emlékét árulnánk el, de leszármazottaink is átkoznának bennünket, amiért engedtük, hogy széthasadjanak az orosz földek” – fogalmaz a kolumnista.

Történelmi felelősség

Vlagyimir Putyin minden túlzás nélkül történelmi felelősséget vállalt akkor, amikor az ukrán kérdés eldöntését nem hagyta a következő nemzedékekre. Örökre ez maradt volna Oroszország legfontosabb problémája, és ezen belül a biztonság csak másodlagos. Ami elsődleges, az a megalázó helyzet, amelyben az „orosz ház” alapjai rogynak meg Kijev elvesztésével, és azzal, hogy nem csupán két egymástól elszakított állam, hanem két egymástól eltávolított nép kénytelen létezni ezeken a területeken. A folyamatot visszafordítani minden évtizeddel nehezebb lett volna, az ukrajnai oroszok deruszifikációja és a „kisoroszok” oroszellenesre hangolásra egyre nagyobb tempóban haladt előre.

Amennyiben pedig a Nyugat bebiztosította volna a totális geopolitikai és katonai kontrollt Ukrajna felett, mindez végképp csak az atlanti blokk ellen vívott háború révén lett volna megmásítható.

De ez a probléma már nincs – olvasható a visszavont cikkben –, mivel Ukrajna visszatért Oroszországhoz. Ez nem azt jelenti, hogy megszűnik az államisága, de át lesz hangolva, ismét része lesz természetes módon az orosz világnak. Hogy milyen határok között és milyen szövetségben, később dől el, ám a lényeg, hogy az orosz nép szétszakítottsága véget ér.

Hanyatló Nyugat

A továbbiakban a szerző az „orosz világ” – ez alatt az Oroszország, Belarusz, Ukrajna triót mint geopolitikai egységet érti – és a Nyugat új viszonyát elemezgeti. Senki sem gondolhatta Párizsban vagy Berlinben komolyan, hogy Oroszország lemond Ukrajnáról, főleg akkor, amikor a franciák és a németek a sorsukat saját kezükbe véve – az angolszászok nélkül – megpróbálják egyesíteni Európát. A Nyugat azt remélte, hogy az oroszok már a 90-es években összeomlanak és szétesnek, ez nem történt meg, sőt, Vlagyimir Putyin 2007-es müncheni beszéde óta világosnak kell lennie mindenki számára, hogy visszatértek a világpolitika főszereplői közé.

A világ átalakult, ezt a Nyugatot irányító angolszászoknak is látniuk kell, ahogy azt is, hogy a nyomásgyakorlás nem vezethet eredményre. Veszteségek lesznek, de mindenkit egyformán sújtanak, Oroszország felkészült rájuk morálisan és geopolitikai értelemben is.

Akopov elmereng azon is, hogy az Európa feletti angolszász kontroll hova vezethet, tekintettel arra is, hogy az USA-nak inkább a Csendes-óceáni térségre kell figyelnie, és nagyon súlyos belső kihívásokkal is viaskodik. Európa konfrontációja Oroszországgal – és az új vasfüggöny – mindenesetre azt jelentheti, hogy az önállóságát elveszítő kontinens fél évezredes dominanciájának az utolsó nyomai is eltűnnek. Hacsak nem választ más utat.

Több központú világ

Az új világrend tehát egyre lendületesebben épül – a publicista így látja –, a több központú világ a realitás. Oroszország ellen már csak a Nyugat lép fel, Kína, India, Latin-Amerika, Afrika, az iszlám térség és Délkelet-Ázsia sem gondolja, hogy a világrendet a Nyugatnak kell formálnia, és még kevésbé, hogy a szabályrendszert is ott alakíthatják ki. Oroszország nem pusztán kihívást intézett a Nyugathoz, hanem megmutatta, hogy a Nyugat globális uralmának teljesen és véglegesen annyi.

Az új világot civilizációk és erőközpontok sokasága építheti fel közösen, részese lesz a Nyugat is ennek, de a feltételeket és a szabályokat nem ő szabja meg, zárja sorait Akopov.

Eközben azonban az orosz hadsereg továbbra is Kijev ostromára készül, Ukrajna-szerte jelentős veszteségeket szenved, a szemünk előtt pedig – egyelőre így tűnik – nem új világ születik, hanem egységes, erős és dühös ukrán nemzet, melynek tagjai aligha fogják kisoroszoknak nevezni magukat az elkövetkezendőkben.