Ma megismétlődött a parlamentben az az államfőválasztási színház, amit utoljára 2017-ben, Áder János második megválasztásakor láthattunk. Egy lényegében tét nélküli műsor, ahol biztos a befutó és a kieső személye is. A kérdés inkább az volt, ki hogyan játssza a szerepét.

Novák Katalin biztos győztesként állhatott ki a pulpitusra: beszédével egyetlen kormánypárti képviselőt sem kellett meggyőznie hogy rá szavazzanak, inkább csak azt volt érdemes figyelni, hova teszi a hangsúlyokat.

Ahogy az elvárható egy ilyen helyzetben, a háborúval kezdte. A háború védhetetlen, elfogadhatatlan - mondta, ugyanakkor a hivatalos kormányzati kommunikációval összhangban roppant óvatos volt: nem nevezte meg a felelősöket, nem beszélt agresszorról és áldozatról. Oroszországra csak azzal utalt, hogy azt mondta, nem hagyjuk, hogy orosz rulettet játszanak a függetlenségünkkel.

A háború külső díszletként jelent meg a beszédében, melyből számunkra a menekültek ellátása és a kárpátaljai magyarság megőrzése az elsődleges. Békevágya hangsúlyozása mellett az egyházak, a kormány és a civilek a menekültellátásban betöltött szerepének fontosságát méltatta.

Ismét hangsúlyt fektetett arra, hogy ő nő, és nőként hány fronton teljesített eddig és kell majd teljesítenie államfőként. A férje oldalán, anyaként, politikusként is helytállt, és azt mondta, nőként helyt fog állni államfőként is.

Kitért kereszténységére is: a békességre és megértése szorulókat kívánja támogatni, és ehhez, mint fogalmazott, nem levennie kell a keresztet a nyakából, hanem a szívhez kell szorítania. Szavaiból felcsillant pár ígéret is, például hogy szívén fogja viselni a romák, a határon túli magyarok, az egyszülős családok sorsát.

Azt mondta, hogy minden magyart képviselni fog, de "maradok, aki vagyok". Azt is említette, hogy támogatni fogja azokat, akiknek az élet a fogantatás pillanatától kezdve fontos, amivel feltehetően arra utalt, hogy államfőként sem fog eltérni a Fidesz hivatalos ideológiájától.

Végül alkotmányos krédójáról is beszélt: eszerint a hatályos jogrend fenntartásán fog munkálkodni, nem a lebontásán, és mindehhez az Alaptörvény jelenti a fundamentumot. Mivel erre elnökként is fel kell esküdnie, ez a kijelentése inkább az ellenzéknek szólhatott: egy esetleges ellenzéki győzelem esetén nem lesz partner a kétharmad megkerülésében.

Novák mindezzel nagyjából hozta a kötelezőt. Az elnökválasztási cirkusz igazi kérdése az volt, hogy Róna Péter fel tudja-e használni a 15 perces időkeretét, hogy az ellenzék számára fontos ügyekről beszéljen, erőt mutasson.

Meglehetősen vértelen beszédében ehhez képest sokkal több volt a pátosz, mint amire számítani lehetett: Róna láthatóan inkább azt tekintette fontosnak, hogy esélytelen underdogként is azt demonstrálja, valójában ő senkinek nem a bábja, és azt és úgy mond, amit akar, úgy és annyiban konfrontálódik a parlamenti többséggel, amennyire az neki komfortos.

Ezzel együtt is jelentős különbség volt Novákhoz képest, hogy a háborút értékelve nem félt konkrétan fogalmazni: Oroszországot vérengző támadónak, Putyint diktátornak nevezte. És ha nem is túl erős szavakkal, de beolvasott Orbánnak, amiért barátkozott vele, és ezért feláldozta a korábbi nyugatos orientációt, meghazudtolva 1848 és 1956 örökségét, most pedig továbbra is csak óvatoskodik.

A háború kapcsán tért ki rá, hogy átvettük a török és az orosz hatalomgyakorlási módszereket, és hogy igazságtalannak tartja a magyar választási rendszert, illetve a kirívó társadalmi különbségeket.

Róna Péter is beszélt a közjogi rendszerről. Az alkotmányt a jogalkotó fölé emelve azt mondta, hogy nem az Országgyűlés hozza létre az alkotmányt, hanem fordítva, bár ennek részletesebb kifejtésével adós maradt. Csak annyit fűzött hozzá, hogy a hatalom a népé, az alkotmánynak a hatalomgyakorlást kell korlátoznia, nem a hatalomgyakorlás kereteit biztosítania.

Novákkal szemben hangsúlyozta, hogy a célja valamiféle nemzeti megbékélés, de arról semmit sem mondott, hogy ezért milyen gesztusokat vagy elnöki lépéseket tenne.