A CÖF elnöke szerint „a baloldal háborút indított Magyarország Kormánya ellen”

belföld
2022 március 14., 12:33
comments 27

„Itt nemcsak az orosz–ukrán háborúról beszélünk, hanem arról van szó, hogy a baloldal háborút indított Magyarország Kormánya ellen, háborút indított a nemzetvédők és a kereszténység ellen is” – ezt Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) elnöke mondta a Magyar Nemzet szerint az Origónak. Szerinte „ezt sürgősen be kellene fejezni, és egy nemzeti minimumot ki kellene építeni az együttműködés érdekében”.

Arról is beszélt, hogy szerinte „ezzel a baloldallal nem lehet együttműködni, mert kimutatta a foga fehérjét”. A CÖF elnöke szerint „a budapestiek megunták már a Karácsony Gergely-féle városvezetést, amely becsapta őket a pártjaival együtt, és amelyek a saját ideológiájukat is feladják azért, hogy Gyurcsány Ferenc hátrahagyott morzsáit is fel tudják szedni az asztalról”.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére a közelmúltban a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg felületeinken. Ebben közösségként együttes a felelősségünk, a mienk kiemelt. Amíg újragondoljuk a teendőinket, nem minden cikkünk alatt lehet kommentelni. Egyszersmind kérjük és köszönjük, ha nem csak szabályzatunk betűjének, de a szellemének betartása felett is segítetek őrködni.

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt