Oroszország kilépett az Európa Tanácsból, nem sokkal azelőtt, hogy kirúgták volna

külföld
2022 március 15., 21:40

Oroszország kilép az Európa Tanácsból, az erről hivatalos értesítést kedden átadták a szervezet főtitkárának, Marija Pejcinovic Buricnak - közölte az orosz külügyminisztérium. Mindezt pár órával azelőtt, hogy a nemzetközi emberi jogi szervezet tagjai szavaztak volna arról, hogy az Ukrajna ellen indított háború miatt kizárják Oroszországot. Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése meg is szavazta az erről szóló határozatot, ugyan Oroszország preemtív kilépése után ez már csak formaság volt. Oroszország tagságát a szervezet már február 25-én, az ukrajnai invázió másnapján felfüggesztette.

Az Európa Tanács kedden elfogadott határozat szövege szerint "egy közös európai hazában nincs helye az agressziónak", ezért Oroszországnak Ukrajna megtámadása miatt távoznia kell a szervezetből. Az orosz külügyminisztérium közleményé szerint "A NATO és az Európai Unió tagállamai, visszaélve az Európa Tanácsban (ET) lévő többségükkel, következetesen az oroszellenes politika eszközévé változtatják ezt a szervezetet, megtagadva az egyenjogú párbeszédet és mindazokat az elveket, amelyekre ez a páneurópai struktúra épült. Február 25-én diszkriminatív döntést fogadtak el Oroszország képviseletének felfüggesztéséről az Európa Tanács szerveiben." (Reuters, Guardian, MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.