6,5 milliárdos állami támogatással építettek 3700 négyzetméteres tornacsarnokot egy egyházi gimnáziumnak

március 18., péntek 11:23
11

„Az állam a kötelességét teszi, amikor támogatja a következő nemzedékeket nevelő intézményeket” - mondta Gulyás Gergely miniszter az MTI tudósítása szerint, amikor átadta a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium új, 6,5 milliárd forint kormányzati támogatásból épült sportcsarnokát.

Az új, 3700 négyzetméteres épületet üveghíd köti össze a Villányi úti, neobarokk iskolaépülettel. A sportcsarnok földszintjén kézilabdapálya és két edzőterem található, az emeleten pedig az alsónál nagyobb sportpálya 150 fős lelátóval. A mosdók, öltözők, tanári szobák a földszinten és az első emeleten vannak.

A Magyar Építők oldalán szeptemberben jelentek meg fotók a majdnem kész csarnokról, és mivel az átadásról még nincsenek képek, egyelőre a látványterveket tudjuk megmutatni:

A sportcsarnok látványterve Fotó: szig.hu
A sportcsarnok látványterve Fotó: szig.hu
A sportcsarnok látványterve Fotó: szig.hu

Gulyás azt mondta, „egy olyan magas színvonalú oktatási intézmény fejlesztése, mint a budai ciszterci gimnázium, éppúgy érdeke az országnak, Budapestnek, mint ahogy magának az iskolának”. Ezen kívül

megköszönte a ciszterci rendnek, hogy az iskola működtetésével hozzájárulnak ahhoz, hogy hosszú távon is legyenek, akik „nemzetben gondolkodnak”, akiknek egyéni sorsukon túl a nemzet, az ország sorsa is fontos.Gulyás szerint „az oktatáshoz hozzátartozik a mindennapos testedzés is, ezért ragaszkodik a polgári kormány következetesen a mindennapos testnevelés feltételeinek biztosításához az iskolákban”.

Simicskó István, a XI. kerület KDNP-s országgyűlési képviselője arról beszélt: az új sportcsarnokkal és a gimnázium mellett lévő Szent Imre-templom felújításával megszépült Újbuda szíve.

Simicskó tapasztalatai szerint az egyházi iskolákban végzett fiatalok hite és értékrendje is stabil.Azt mondta, „a sport fontos eszköze a nevelésnek, formálja a gyerekek jellemét, fair playre, sportszerűségre nevel. Ha pedig a sportból áthozzuk a sportszerűséget a mindennapjainkba, akkor emberibb életet élhetünk”.

Mint az iskola honlapján is írják, az akkor még fideszes kerületvezetés 2018 szeptemberében módosította a helyi szabályozási tervet a sportcsarnok kedvéért. Az Átlátszó 2020-as cikke szerint az épület túl magas lett volna az eredeti limithez képest, és nem terveztek be annyi zöldfelületet sem, amennyit kellett volna. A lap szerint az építkezéshez számos fát kivágtak, de az iskola nem árulta el, pontosan mennyit.

A sportcsarnok átadása a Miniszterelnökség és a gimnázium csapatának focimeccsével zárult.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt