Kövér László nem talált olyan józan megfontolást, ami ne a Fidesz mellett szólna

POLITIKA
2022 március 19., 19:21
comments 30

Amennyiben biztonságban és békében szeretnénk leélni a következő négy esztendőt Magyarországon, minden józan megfontolás a Fidesz mellett szól” - jelentette ki az Országgyűlés elnöke szombaton egy egri kampányfórumon.

Az MTI beszámolója szerint Kövér László beszélt arról is, hogy minden kormányzásnál lehet jobbat elképzelni, és a jelenlegi kabinet sem gondolja, hogy hibátlan lett volna akár csak az elmúlt négy évben, azt pedig főleg nem, hogy befejezettnek tekintheti a munkát, mert minden rendben és a helyén van. Szó sincs erről, de 2010 előtt talán egyetlen kormánynak sem sikerült olyan eredményeket elérnie, mint amelyeket az elmúlt négy évben a Fidesz-KDNP pártszövetség fel tud mutatni.

Kövér szerint április 3-án arról kell döntenünk, hogy azokra bízzuk-e a következő négy évet, akik eddig is képesek voltak válságok egész sorát jól kezelni a gazdaságitól a világjárványon át a vörösiszap-katasztrófáig. Azokra-e, akik békés, higgadt, a magyarok biztonságára törekvő politikát ígérnek, vagy azok kezébe adjuk sorsunkat, akik össze-vissza beszélve gyakorlatilag a háborús uszítók sorába állnak, és nem képesek felmérni szavaik súlyát.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.