Már 45 ezer áldozata van a járványnak Magyarországon

járvány
2022 március 21., 08:51

134 koronavírus fertőzött hunyt el a hétvégén. Az új halálesetekkel 2020 márciusa óta összesen már 45 ezer fölé emelkedett a járvány hivatalos áldozatainak a száma.

link Forrás

Több országhoz hasonlóan jó eséllyel Magyarországon is emelkedni kezdett a koronavírussal megfertőződöttek száma. A feltételes mód a sajátos magyar járványügyi tájékoztatásnak köszönhető, ami hétvégén nincs, hétfőnként foglalják össze, hogy mi történt péntek és vasárnap között. Most hétvégén 5 839 új covidost regisztráltak, vagyis 1 946 a napi átlag.

A múlt héten a hosszú hétvége miatt péntektől ezúttal nem vasárnapig, hanem keddig összesített adatokat közöltek. Az akkor közölt 4 902 új fertőzött 980-as napi átlagot ad ki.

Vagyis most hétvégén napi átlagban duplaannyi esetet találtak, mint egy hete, igaz, kevesebb teszttel.

Most 42 943 tesztet végeztek 3 nap alatt, akkor 40 526-ot 5 nap alatt. A teszteken belül a pozitívak aránya nagyjából azonos (12, illetve 13 százalék).

A megyei adatokon is látszik a növekedés, de itt is igaz, hogy jóval több tesztet végeztek, kell még egy pár nap, amíg tisztul a kép.

link Forrás

A magas esetszámok mögött a járványszabályok eltörlése és a BA.2 variáns állhat.

Mindenesetre a kórházban lévő koronavírus-fertőzöttek száma tovább csökkent (2 061), október végén volt ilyen alacsony utoljára.

link Forrás

Ahogyan kevesebben vannak lélegeztetőgépen is (74-en).

link Forrás

A karanténban lévők számáról van még adat a koronavirus.gov.hu-n, bár nem tudni, hogy minek, március 7-e óta ugyanaz a szám: 7 342.

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.