Kinyitották, majd rögtön be is zárták a tálibok a lányokat oktató középiskolákat

külföld
2022 március 23., 06:43
comments 7

Szerdán, alig néhány órával a kapunyitást követően a kabuli kormány ismét elrendelte a lányokat oktató középiskolák bezárását, a tanulókat hazaküldték.

A 7-12. lányosztályok bezárásáról szóló hírt Inamullah Szamangáni kormányszóvivő is megerősítette az AFP francia hírügynökséghez eljuttatott közleményében, ám részleteket nem árult el. Az AFP úgy tudja, hogy a diáklányokat felszólították, menjenek haza.

A tanításnak szerdán kellett volna újrakezdődnie a lányokat oktató középiskolákban, melyeket a tálibok augusztusi hatalomra kerülésük után zárattak be. Jóllehet a hatalomátvétel nyomán szinte minden iskola bezárt, a fiúk középiskolai oktatása nem sokkal később újrakezdődött, az új kormányzat pedig ígéretet tett lányosztályok indítására is.

Az első, 1996-tól 2001-ig tartó tálib kormányzat idején a lányokat elzárták az oktatás elől, ám a radikálisok bukása után szinte azonnal megugrott az iskolába járó lányok száma: az ENSZ Oktatásügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) adatai szerint 2018-ban tíz diákból négy lány volt. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére a közelmúltban a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg felületeinken. Ebben közösségként együttes a felelősségünk, a mienk kiemelt. Amíg újragondoljuk a teendőinket, nem minden cikkünk alatt lehet kommentelni. Egyszersmind kérjük és köszönjük, ha nem csak szabályzatunk betűjének, de a szellemének betartása felett is segítetek őrködni.

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt