Orbán a kampányzáró után is tartott zárt kampányeseményt, tiltakozók is várták

POLITIKA
2022 április 02., 13:56
comments 23

Bár pénteki székesfehérvári eseménye hivatalosan kampányzáró volt, szombat kora délután Kecskeméten is felbukkant a kampányoló Orbán Viktor a Neumann János Egyetem campusán.

photo_camera Fotó: Kaufmann Balázs / 444

Ahogy ebben a kampányban máskor is, az esemény ezúttal sem volt nyilvános, nem hirdették meg a nagyközönség számára, és csak meghívott vendégeket engedtek be.

Ellenzéki aktivisták ugyanakkor értesültek az eseményről, és többen táblákkal várták a rendezvény vendégeit.

photo_camera Fotó: Kaufmann Balázs / 444

A helyi összellenzéki jelölt, Bodrozsán Alexandra a 444-nak azt mondta, ők is értetlenül állnak azelőtt, miért pont itt érezte szükségét a miniszterelnök még egy kampányeseménynek a kampánya lezárása után, amikor általában ezt a területet a Fidesz erős bástyájának tartják. Az ellenzék szerint a látogatás arra utalhat, hogy mégsem áll olyan jól itt a Fidesz.

A miniszterelnök autója behajtott a campus területére, így nem volt lehetőség kérdezni tőle, és az ellene tiltakozó ellenzékiek sem találkoztak vele. A kecskeméti kecsap.hu készített Facebook-élőket, amiben az érkezőket kérdezte.

Orbán Viktor Facebook-oldalán az esemény után két poszt jelent meg:

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.