Karácsony: Tordai Bence jobban dinamizálhatja a pártot, mint én

POLITIKA
2022 április 06., 09:02
comments 14
photo_camera Fotó: Kőhalmi Péter/AFP

Karácsony Gergely bejelentette, nem kíván újraindulni a Párbeszéd társelnöki pozíciójáért, a posztra Tordai Bencét ajánlotta maga helyett – erősítette meg az ATV-nek Tordai Bence. A Párbeszéd országgyűlési képviselője azt mondta, még végig kell gondolnia, elindul-e a társelnöki pozícióért a tavasz végi, nyár eleji tisztújításon.

A 444 kérdésére Karácsony azt mondta, hogy már a választás előtt eldöntötte, hogy nem indul újra, és az eredménytől függetlenül ezt lépte volna. Most azért jelentette be a döntését, mert – mint mondja – nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy nem az lett az eredmény, amit vártak. Ezzel feltehetőleg arra utalt, hogy Tóth Bertalan MSZP-elnök szerint a többi ellenzéki párt nem gondolkodik személycserékben. Karácsony azt mondta:

„Részben a pozícióm, részben a habitusom miatt mindig a közös érdeket nézem, és nem biztos, hogy ez most a párt érdeke. Itt az ideje, hogy dinamizáljuk a pártot. Tordai Bence megmutatta a képességeit, a dinamizálás tőle jobban elvárható.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.