Nem nyomoz a rendőrség Szilágyi Liliána bántalmazásának ügyében, mert az úszónő nem tett vallomást

bűnügy
2022 április 15., 11:59
comments 9

Szilágyi Liliána tavaly év végén írt arról közösségi oldalán, hogy úszóedző apja éveken át bántalmazta őt, illetve anyját is. Az ügyben azóta a Magyar Úszó Szövetség folytatott vizsgálatot, és arra jutottak, hogy Szilágyi igazat mondott, apját pedig kitiltották a szövetség rendezvényeiről.

Az rtl.hu most arról ír, hogy rendőrségi büntetőeljárás nem indult az ügyben. Mint a rendőrségtől megtudták, vizsgálat ugyan indult, de már lezárult:

„A Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalból rendelt el feljelentés kiegészítést kiskorú veszélyeztetése és szexuális kényszerítés bűntett, valamint könnyű testi sértés vétség gyanúja miatt. A sajtóban a sérelmére elkövetett bűncselekményekről beszámoló sportolónővel a BRFK nyomozói három alkalommal vették fel a kapcsolatot, a hölgy azonban nem jelent meg a hatóság előtt, hogy vallomást tegyen. A sértett vallomásának hiányában bűncselekmény elkövetésének gyanúját nem volt lehetséges megállapítani, ezért a Budapesti Rendőr-főkapitányság 2022. február 10-én a feljelentést elutasította.”

A lap kereste Szilágyi Liliánát is, aki nem kívánt nyilatkozni. Jogi képviselőjének helyettese annyit közölt az rtl.hu-val, hogy Szilágyi Liliána nem kapott három idézést.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.