ENSZ: Sérti a nemzetközi jogot, hogy a brit kormány Ruandába küldené az illegális határátlépőket

külföld
2022 április 16., 08:23
comments 3

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) szerint elfogadhatatlan felelősség-hárítás, és a nemzetközi jogot is sérti a csütörtökön bejelentett brit-ruandai megállapodás. Ennek értelmében mindazokat, akik illegálisan lépnek be brit területre, a brit hatóságok áttelepíthetik a közép-afrikai országba.

Gillian Triggs, az ENSZ-szervezet egyik vezető tisztségviselője szerint a kormány találhatna jogszerű megoldásokat, amelyek szintén csökkenthetik az illegális bevándorlást. Ráadásul Izrael már próbálkozott azzal, hogy eritreai és szudáni menekülteket küldjön Ruandába, de ők egyszerűen elhagyták az országot, és újraindult az egész folyamat, mondta a BBC-nek. Vagyis az ilyesminek nincs hosszú távú eredménye.

Triggs korábban úgy fogalmazott: „A háborúk, konfliktusok és üldöztetések elől menekülő emberek együttérzést és könyörületet érdemelnek. Nem szabad áruként kereskedni velük, és külföldre átszállítani őket, hogy ott foglalkozzanak velük”

Boris Johnson miniszterelnök szerint a terv megfelel a nemzetközi jognak.

Boris Johnson brit miniszterelnök.
photo_camera Boris Johnson brit miniszterelnök. Fotó: JUSTIN TALLIS/AFP

Bár a brit kormányzati apparátusban is aggodalmat váltott ki a terv, a hírek szerint Priti Patel belügyminiszter személyes utasítást adott az elindítására, személyesen vállalva a felelősséget. A BBC Patel-közeli forrása azt mondta, az illegális bevándorlás visszaszorítása jelentős megtakarítást eredményezne az állam számára, noha nem lehet számszerűen megmondani, pontosan mekkorát.

A kormány tervei szerint heteken belül útnak indulhatnak az első repülőjáratok, elsősorban egyedülálló férfiakkal a fedélzeten, akik csónakkal vagy kamionokon érkeztek Nagy-Britanniába a kontinens felől.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.