15 millióan is meghalhattak koronavírusban, ez két és félszer több, mint amiről eddig tudtunk

koronavírus
2022 április 17., 06:47
comments 1

India akadályozza a WHO annak érdekében kifejtett erőfeszítéseit, hogy reális képet kapjunk a koronavírus-halálozásokról, írja a New York Times. Az egészségügyi világszervezet újabb becslései szerint a járvány eddigi hullámai során két és félszer annyian hunyhattak el kovidban, mint amennyiről eddig tudni lehetett: 15 millióan a valamivel több mint 6 millió helyett.

A megdöbbentő adat több mint egyéves szakértői kutató-elemző munka – a világjárvány eddigi legátfogóbb vizsgálata – során született meg, ám a hivatalos bejelentés egyelőre várat magára. Ennek oka elsősorban az, hogy India vitatja a számokat és a következtetéseket, és igyekszik megakadályozni, hogy mindez nyilvánosságra kerüljön.

photo_camera Koronavírus-oltást adnak be Újdelhiben 2022. április 10-én Fotó: MAYANK MAKHIJA/NurPhoto via AFP

A részletek ugyanis azt mutatják, hogy a 9 milliós többlet több mint harmada Indiára esik, ahol Narendra Modi kormánya 520 ezer kovidhalottal számol, míg a WHO a kutatás alapján úgy látja, az áldozatok száma legalább 4 millió volt a másfél milliárdos ázsiai országban. Ezzel India lenne az első ezen a „világranglistán”.

A New York Times arról ír, hogy vannak más nagyobb lélekszámú országok is, amelyek csalnak a statisztikákkal, ilyen például Indonézia és Egyiptom.

A reális adatok közzététele egyebek közt azért is lenne fontos, mert a globális tények ismerete elengedhetetlen ahhoz, hogy megértsük, miként zajlott a világjárvány, és milyen lépéseket kell tennünk a hasonló válságok megelőzése vagy enyhítése érdekében.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére a közelmúltban a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg felületeinken. Ebben közösségként együttes a felelősségünk, a mienk kiemelt. Amíg újragondoljuk a teendőinket, nem minden cikkünk alatt lehet kommentelni. Egyszersmind kérjük és köszönjük, ha nem csak szabályzatunk betűjének, de a szellemének betartása felett is segítetek őrködni.

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt