Kásler Miklós gondos felügyeletével készíti Rákay Philip a sorozatot az Aranybulláról

KULTÚRA
2022 április 19., 19:54

Abból kellene sorozatot gyártani, ahogy Kásler Miklós miniszter és Rákay Philip egyeztet az Aranybulláról szóló sorozatról.

Ez az a produkció, ami filmnek indult, aztán kiderült, hogy sorozat lesz belőle. 4 producere is van, Rákay Philip mellett Hábermann Jenő, Csincsi Zoltán és Kriskó László, utóbbi a rendező is. A Nemzeti Filmintézet első körben 600 millió forintot adott a II. András király által kiadott törvénycsomagot bemutató sorozatra tavaly nyáron, ehhez hozzácsaptak még 42 millió forintot most február végén.

A Filmintézet tavaly azt írta, hogy a sorozat az Aranybulla jubileumára készül, hozzátéve, hogy a törvénycsomag kiadásának 800. évfordulója 2022 áprilisában lesz. Ami most van, de egyelőre nem a díszbemutatóról szólnak a hírek.

A sorozatról készülő sorozat így nézhetne ki:

1. rész, amiből Kásler Miklóstól megtudjuk, hogy

„az Aranybulla kiadásának 800. évfordulója alkalmából tévésorozat készül a II. András királyunk által kiadott korszakalkotó dokumentumról, amely egyedülálló volt a kontinentális Európában. Rákay Philippel a készülő alkotás kapcsán folytattunk tartalmas megbeszélést. A nemzetünk történetének egyik meghatározó mozzanatát megörökítő, hiánypótló produkcióhoz ezúton is sok sikert kívánok!”

photo_camera Fotó: Kásler Miklós/Facebook

2. rész, amiből megtudjuk Kásler Miklóstól, hogy

„az Aranybulla kiadásának 800. évfordulója alkalmából tévésorozat készül. A napokban Rákay Philip volt a vendégem, akivel az Aranybulla keletkezésének történetéről és a korabeli Magyarország helyzetéről beszélgettünk. Biztos vagyok benne, hogy egy színvonalas sorozatnak lehetünk majd szem és fültanúi. A hiánypótló alkotáshoz ezúton is sok sikert kívánok!”

photo_camera Fotó: Kásler Miklós/Facebook

3. rész, amiből megtudjuk Kásler Miklóstól, hogy

„az Aranybulla kiadásának 800. évfordulójára készült tévésorozatról és az éppen aktuális, általános kulturális kérdésekről folytattam ma megbeszélést Rákay Philippel”

photo_camera Fotó: Kásler Miklós Facebook

Werkfilm, amiből Rákay Philiptől megtudjuk, hogy

VÉGRE KÉSZÜLNEK MAGYAR TÖRTÉNELMI FILMEK.

photo_camera Fotó: Rákay Philip Facebook

2. évad:

Rákay Philip bejelenti, hogy április 20-án elkezdik forgatni „minden idők egyik legnagyobb szabású, magyar történelmi kalandfilmjét, a „MOST VAGY SOHA!” című, Petőfiről és a márciusi ifjakról szóló mozit”. Erre eredetileg 4,5 milliárd forintos állami támogatást szántak (2,5 milliárdot adott a Nemzeti Film Intézet, 2 milliárd egyenesen a kormánytól érkezett, egyedi kormányhatározatnak köszönhetően.) De múlt héten hozzácsaptak még 200 millió forintot. Ezt a produkciót az ismert kormánypárti influenszer nemcsak producerként, hanem társ-forgatókönyvíróként is jegyzi. 2023-ban mutatják be, Petőfi születésének 200. évfordulóján.

Eközben Kásler Miklós a Hunyadi film szereplőválogatásán is rajta tartja a szemét.

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.