Népszava: Kásler Miklós távozik, Lázár János visszatér

POLITIKA
2022 április 20., 06:41
comments 20

A Népszava információi szerint Kásler Miklós távozik, régi-új kormánytagként Lázár János pedig visszatérhet az Orbán-kormányba. A lap úgy tudja, hogy szinte biztosra vehető, hogy a kormányfő a kulcstárcák – a belügy, a pénzügy, a kancellária – vezetőivel már meg is állapodott. Eszerint a hamarosan 74 éves Pintér Sándor elvállalt újabb négy év miniszterséget.

"Orbán Viktor miniszterelnök pedig a választás utáni sajtóértekezletén maga nevezte meg fix pontként Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert. Ugyanezen a sajtótájékoztatón a miniszterelnök Lázár Jánossal kapcsolatban úgy fogalmazott: nem zárja ki, hogy visszatérjen a kormányba. Úgy tudjuk, visszatérését majdnem biztosra lehet venni. Számára formálódik egy új, összetett feladatokkal – így az agráriumi-, élelmiszeripari fejlesztésekkel, kiskereskedelemmel - foglalkozó tárca" - írta a Népszava.

photo_camera Fotó: Kásler Miklós/Facebook

A lap szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma nem marad egyben a következő ciklusban. Az oktatást, az egészségügyet, a kultúrát, a sportot magába ölelő mamut 2010-ben kapott közös minisztert, ám eddig nem sikerült egyetlen vezetőjének sem kellően átlátni, hatékonyan irányítani az összes ide tartozó területét. A mostani miniszterről, a 72 éves Kásler Miklósról már a hivatalba lépése pillanatától rendre felröppent, hogy hamarosan távozik. Nincs ez másként most sem, róla ugyanis az a hír járja, hogy nyugdíjba vonul - írta a Népszava.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.