Tóth Bertalan nem indul újra az MSZP társelnöki tisztségéért

POLITIKA
2022 április 24., 15:52
comments 6

Tóth Bertalan a Facebookon jelentette be, hogy a Magyar Szocialista Párt soron következő, őszi tisztújításán nem indul a társelnöki tisztségért.

Azt írta, az MSZP választmánya szombaton értékelte az április 3-i országgyűlési választás eredményét, és a tanácskozáson Tóth Bertalan elmondta, hogy az őszi tisztújításon nem kíván indulni a társelnöki tisztségért, így azután az országgyűlési képviselőcsoport vezetőjeként, a „csapat tagjaként” segíti a közös munkát.

photo_camera Fotó: Balogh Zoltán/MTI/MTVA

Tóth a választást elemezve azt írta: „Személyesen azt gondom, hogy sokkal korábban le kellett volna zárni a közös programalkotó munkát. Nem rajtunk múlt, hogy a kampány szempontjából későn, csak március elejére lett közös program.”

Szerinte az egységes ellenzék tagjaiként bármennyit is dolgoztak, nem tudtak versenyezni „a kormánypárt rendelkezésére álló erőforrásokkal, miközben az ország jobban el van adósodva, mint 2010-ben, amikor a Fidesz átvette az irányítást”. „Az orosz-ukrán háború, a választás előtti osztogatás, valamint a hatpárti együttműködésből kiszűrődő belső ellentétek a választók jelentős részének korábbi álláspontját az utolsó másfél hónapban meghatározó módon befolyásolták, és sajnos, nem a kormányváltás irányába” – írja.

Tóth szerint az MSZP oldaláról nézve „az összefogás gondolata és az előválasztás sikeres volt”. „Ezért azt gondolom, hogy nekünk a jövőben is arra kell törekednünk, hogy a demokrata pártokat egységbe kovácsoljuk. Ehhez kell megtalálnunk a megfelelő eszközöket, módszereket és szereplőket” – írja, remélve, hogy eljön a pillanat, „amikor mindenki rá fog jönni újra, hogy egyedül nem tud megmérkőzni a Fidesszel”. Frakcióvezetőként arra fogok törekedni, hogy az egyeztetési fórumok megmaradjanak, legyen párbeszéd az ellenzéki frakciók között.

A pártelnöki eredményeiről Tóth Bertalan ezt írta: „Az elmúlt négy évben csökkentettük a párt adósságát, rendbe tettük a gazdálkodást, és megteremtettük annak a feltételeit, hogy a jelöltjeink igényeit minden tekintetben ki tudjuk elégíteni, mind az előválasztáson, mind a választáson, és stabilizáltuk az MSZP bázisát. Az MSZP jelentős szerepet vállalt a főpolgármester-választásban, mind anyagi, mind személyi oldalról, támogatta a Párbeszédet az önálló frakció megteremtésében, és hatalmas erőfeszítéseket tettünk a népszavazási aláírásgyűjtésnél is, ahol minden harmadik aláírást mi, az MSZP gyűjtöttünk.”

Az MSZP alapszabálya szerint kétévente kell tartani tisztújítást. Legutóbb 2020 szeptemberében volt tisztújító kongresszus, akkor az MSZP történetében először választott vezetőinek társelnököket, Tóth Bertalant és Kunhalmi Ágnest. Azelőtt, 2018-tól Tóth Bertalan volt a pártelnök. (MTI, Hírklikk)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.