Pert vesztett Kárász Róbert műsorvezető a 24.hu újságírója ellen

Média
2022 április 28., 09:45
comments 9

Jogerősen pert vesztett Kárász Róbert a 24.hu újságírója ellen, aki megírta, hogyan vándorolnak az MNB támogatásai a műsorvezető privát cégébe. Kárász ezt annyira fájlalta, hogy feljelentést tett, majd magánvádlóként vitte végig az ügyet.

A 24.hu korábban oknyomozó cikkben tárta fel, hogy a Kárász-féle Eltűnt Gyermekek Felkutatásáért Alapítvány 2018-2019-ben 40 millió forintos támogatást kapott a Matolcsy-féle MNB-től. A lap szerint a jegybank olyan rendezvényeket is támogatott az egy személyben Kárász által vezetett alapítványon keresztül, amiket Kárász saját vállalkozása, a GAP rendezett. A kapott több tízmilliós támogatást pedig „többek közt szoftverekre, nyomtatókra, kamerákra, monitorokra, számítógépekre, utazási költségre, könnyűzenei fellépőkre, mikrofonra, objektívekre, bútorokra, kiadványokra, rajzpályázatra és PR-ra fordította, olykor igen nagyvonalú honoráriumot kipengetve”.

A pénzköltés jellegét talán az illusztrálja a legjobban, hogy az alapítvány azt állította a 24-nek, hogy csak 2018-ban 4,5 millió forintot költöttek el lufikra.

Kárász Róbert a jó hírnevének megsértése miatt perelte be a lap kiadóját, magánvádlóként pedig feljelentette a cikk szerzőjét, Nagy Gergely Miklóst. Az ügy egyik érdekessége az volt, hogy Kárász nem tagadta, sőt el is ismerte, hogy a cége tényleg kapott megrendeléseket az általa vezetett alapítványtól - ezt később a bíró is megemlítette -, mégis pert indított az újságíró ellen. Úgy, hogy mindeközben nem kért helyreigazítást a cikk miatt.

Kárász szerint a cikk lényegében a pénz „lenyúlásával” vádolta meg, azaz jogellenes cselekményt tulajdonított neki. A párhuzamosan futó polgári peres eljárás, amelyben Kárász kétmillió forint sérelemdíjat követel a laptól, még folyamatban van, mivel a bíró a büntetőügy lezárultáig felfüggesztette az eljárást.

A büntetőügyben azonban mind az első fokú, mind a másodfokú bíróság is úgy találta, hogy a Kárász által sérelmezett cikk állításai valósak és tényszerűek. A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság által meghozott, majd a Fővárosi Törvényszék által helybenhagyott ítélet egyenesen úgy fogalmazott, hogy a cikk tényállításai valósághűek, és még a magánvádló által is elismertek. (24.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.