Drogot árult gyerekeknek, akiket aztán zsarolt és félelemben tartott

május 3., kedd 7:20
2

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki ismeretlen összetételű, kábító hatású anyagot árult Jánoshalmán, a pénzt pedig sokkolóval és bicskával kényszerítette ki gyerekektől. A különös visszaesőnek számító férfit zsarolással, aljas indokból elkövetett könnyű testi sértéssel és kábítószer-birtoklással vádolja a Kiskunhalasi Járási Ügyészség.

A vádirat szerint a jánoshalmai férfi 2021-ben a lakásán, a város parkjaiban és buszmegállókban árulta kiskorúaknak az általa kristálynak nevezett anyagot. Gyakran előfordult, hogy vevői pénzzel tartoztak neki, ilyenkor erőszakkal és fenyegetéssel kényszerítette ki a fizetést a gyerekektől, akiket folyamatosan félelemben tartott.

Egyik vevőjétől pénzt vagy műszaki cikket követelt, miközben a nyakához sokkolót szegezett, egy másiktól bicskával akarta behajtani a tartozását, majd ököllel arcon is ütötte, egy harmadikat pedig sokkolóval bántalmazott.

Az elfogása óta letartóztatásban lévő férfi ügyében a Kiskunhalasi Járásbíróság dönt majd. (MTI)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt