GKI: az átlagkereset valójában 58 ezer forinttal alacsonyabb, mint amit a KSH szokott kiszámolni

május 3., kedd 4:30
16

A GKI Gazdaságkutató Zrt. a NAV adatait felhasználva megvizsgálta a nettó keresetek alakulását a járvány első évében, és egészen más számok jöttek ki ahhoz képest, mint amit a KSH szokott közölni.

2020-ban az egy főre jutó havi nettó átlagkereset hazánkban 210 585 forint volt (ez 21 százalékkal alacsonyabb, mint a KSH által közölt, szűkebb körre vonatkozó adat (268 405 forint).

- írja a GKI.

Az elemzés szerint szembetűnő az eltérés a település típusok között e téren. Míg Budapesten 276 ezer forintot, addig a városokban 204 ezer forintot, a falvakban pedig 178 ezer forintot tett ki ez az érték.

Lesújtó adat a GKI szerint, hogy 2020-ban (ekkor a minimálbér nettója 107 ezer forint volt) a települések 12 százalékán (375 település) 120 ezer forint alatt, a települések 31 százalékán 120–160 ezer forint között, 38 százalékán pedig 161–200 ezer forint között volt a nettó kereset.

Tehát a települések 87 százalékán volt az országos átlag alatt, s csupán 4 százalékán (119 település) volt 240 ezer forint felett a havi nettó átlagkereset. A nagyon alacsony jövedelmű települések ilyen nagy száma rávilágít arra, hogy Magyarországon igen nagy kiterjedésű területek vannak leszakadóban.

A legmagasabb keresetűek egyébként a II. és a XII. kerületben, Telkin és Nagykovácsiban laktak. A fővárosban (276 ezer forint), Pest (231 ezer forint) és Győr-Moson-Sopron (225 ezer forint) megyékben átlag feletti a keresetek szintje, míg jóval átlag alatti Szabolcs-Szatmár-Bereg (163 ezer forint), Békés (173 ezer forint), illetve Nógrád (175 ezer forint) megyékben. Ugyanakkor a keresetek változása 2019-hez képest közel azonos arányú volt, vagyis legalább a különbségek nem nőttek jelentősen.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt