Diplomácia vihar kerekedett Orbán tengeres kijelentéséből

POLITIKA
2022 május 10., 17:08

Bekérette a magyar nagykövetet a horvát külügy, a magyarországi nagykövetük pedig Szijjártó Péteréktől kért magyarázatot Orbán Viktor egyik interjúrészlete miatt - írja a horvát sajtó.

A magyar miniszterelnök még múlt pénteken beszélt arról a közrádióban, hogy a tervezett EU-s olajembargó nem azonosan érinti a tagországokat, mi azért vagyunk hátrányban, mert elvették a tengereinket.

„Most ami a tartalmát illeti ennek a javaslatnak, az azért vérzik sok sebből, mert fittyet hány arra a körülményre, hogy az Európai Unióban teljesen különböző adottságú országok vannak. És természetesen, akinek van tengere, és vannak tengeri kikötői, az hajókon tud szállítani olajat a világ bármely pontjáról, de vannak országok, amelyeknek nincsenek tengerei, nekünk is lenne, ha nem vették volna el őket, de nincsenek jelen pillanatban, ezért Magyarországra orosz vagy bármilyen fajta olaj kizárólag csak csővezetéken érkezhet, a csővezeték egyik fele Oroszországban, egyik vége Oroszországban van, a másik pedig Magyarországon. Ez egy adottság” - mondta Orbán, majd hozzáfűzte, hogy „olyan javaslatot, amely ezt a körülményt figyelmen kívül hagyja, nem tudunk elfogadni, mert ez a javaslat így, ebben a formájában felér egy magyar gazdaságra ledobott atombombával”.

A magyar közrádiónak adott interjú a Politico közvetítésében jutott el a horvátokhoz. A külügyminisztériumuk közleményt adott ki, amiben elítélik Orbán kijelentését, ahogy „elítélünk minden területi követelést szuverén államokkal szemben”. Diplomáciai vonalon arra kérnek magyarázatot, hogy miért hangzottak el „a jószomszédi kapcsolatokat szükségtelenül rontó kijelentések."

Magyar részéről Menczer Tamás államtitkár reagált a horvátok közleményére, szerinte félreértésről van szó.

link Forrás

Menczer szerint Orbán egy történelmi tényt említett. Vélhetően Trianonra gondoltak, ahol ugyanakkor tengereket, így többesszámban, biztosan nem vettek el tőlünk. Marad megoldásként az Adria. A horvátokkal valóban 816 évig állt fent szövetség, közös uralkodója volt a két országnak, bizonyos mértékig egybeolvadt a két ország arisztokráciája, de a XIX. századra az illírizmusnak köszönhetően egyre nagyobb lett a feszültség, a horvátok 1848-ra már a Habsburgok oldalára álltak. A perszonáluniónak kétségtelenül véget vetett az első világháborút lezáró békeszerződés.

A horvát tengerpartot egyébként valóban kiválóan ismeri Orbán, rendszeresen nyaral ott, időnként vitorláson.

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.