Indulnak az első perek a háborús bűnösök ellen Ukrajnában

háború
2022 május 11., 16:23
comments 2

Az ukrán ügyészség jelenleg több orosz hadifoglyot vádol azzal, hogy civileket vettek célba vagy öltek meg. Ők lehetnek az elsők, akik az orosz-ukrán háborúban elkövetett háborús bűnök miatt kerülnek a vádlottak padjára. Irina Venediktova főügyész szerint a hivatala már több mint 10 700 bűncselekményt regisztrált a háború kitörése óta, ezeknek egy részében most vádat is emeltek.

Irina Venediktova ukrán főügyész Bucsában
photo_camera Irina Venediktova ukrán főügyész Bucsában Fotó: MAXYM MARUSENKO/NurPhoto via AFP

Először a 21 éves Vagyim Sisimarin, a Kantemirovszkaja tankhadosztály egyik harckocsiparancsnoka ellen indulhat eljárás, akit egy 68 éves férfi megölésével vádolnak. Sisimarin február 18-án az északkelet-ukrajnai Csupahivkában harcolt, amikor lelőtt egy fegyvertelen civilt, aki éppen arra biciklizett. Az ukrán ügyészség szerint azért utasították a civil megölésére, hogy az nehogy jelentsen róluk az ukrán véderőknek. Az ügyészség szóvivője szerint az ukrán titkosszolgálattal (SZBU) együtt már elég bizonyítékot gyűjtöttek ellene. Az orosz katona a háborús bűncselekmény miatt 10-15 év vagy életfogytiglani börtönt is kaphat.

Két másik katonát azzal vádolnak, hogy még a háború legelején civilek házait lőtték rakétákkal a Harkivi körzetben álló Kozacsa Lopan faluban. Dergacsivban pedig egy oktatási intézményt találtak el az oroszországi Belgorodból.

Mihail Romanovot viszont a távollétében ítélhetik el, őt azzal vádolják, hogy márciusban Kijev egyik elővárosában, Brovarij körzetében egy társával betört egy házba, ahol megöltek egy férfit, majd többször megerőszakolták a feleségét, miközben a kiskorú gyerekük a gépházban sírt. Venediktova azt mondta, nem tudják, Romanov hol van: talán még harcol, esetleg visszament Oroszországba, de az is lehet, hogy már meghalt. Ugyanakkor a távollétében is el akarják ítélni, hogy megmutassák a háborús bűnösöknek, megtalálják őket, és talán ezzel is életeket mentenek meg a megszállt területeken.

Venediktova a Guardiannek azt mondta, 36 háborús bűnökkel gyanúsított ember ellen folyik eljárás, de attól tart, hogy az oroszok által jelenleg is megszállt területekről jóval több eset kerül elő, főleg Mariupolból. Szerinte egyébként az történt, hogy az invázió indításánál az oroszok arra számítottak, hogy mindenki boldog lesz, ha meglátják őket, de amikor rájöttek, hogy mindenki ellenük harcol, inkább megpróbálták megfélemlíteni a lakosságot.

Az ukrán ügyészség továbbra is vizsgálja azokat a felvételeket, amiken állítólag orosz foglyokat kínoztak. Azt mondta, ezeknek egy része hamis lehet. Ugyanakkor nem ez az egyetlen hasonló eset, amiben vizsgálatot indítottak. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.