A katari világbajnokság lesz az első, ahová női bírókat is beválogatott a FIFA

foci
2022 május 19., 16:56

Három női játékvezető és három női játékvezető-asszisztens is lesz a novemberben kezdődő férfi foci világbajnokságon, Katarban. A FIFA csütörtökön nevezte meg az eseményre kiválasztott összesen 36 bírót.

Stéphanie Frappart lesz az egyik női bíró a katari világbajnokságon.
photo_camera Stéphanie Frappart lesz az egyik női bíró a katari világbajnokságon. Fotó: DAMIEN MEYER/AFP

A legismertebb közülük a francia Stéphanie Frappart, aki az európai fociban már számos korlátot ledöntött. Ő volt az első nő, aki a Bajnokok Ligájában, a francia bajnokság élvonalban és a világbajnoki selejtezőkön férfi meccseken bíráskodott. Rajta kívül a ruandai Salima Mukansanga és a japán Yoshimi Yamashita vezethet majd mérkőzéseket.

„Ezzel egy hosszú folyamat zárul le, amely néhány évvel ezelőtt kezdődött azzal, hogy a FIFA férfi junior és szenior bajnokságain női bírák is lehetőséghez jutottak” - mondta Pierluigi Collina, a FIFA játékvezetői bizottságának elnöke. „Remélem, hogy a jövőben az elit női játékvezetők kiválasztása a fontos férfi versenyekre normális dolognak fog tűnni, és nem szenzációnak. Megérdemlik, hogy ott legyenek a FIFA-világbajnokságon, mert folyamatosan nagyon magas szinten teljesítenek, és ez a fontos tényező számunkra.”

A New York Times szerint az, hogy az első női bírák egy világbajnokságon debütálnak, amelyet a konzervatív Katarban rendeznek, még izgalmasabbá teszi az egészet. Az apró emírség egyes létesítményeit és éttermeit ugyanis nemek szerint elkülönítik, és férfiak nem léphetnek be a nőknek vagy családoknak kijelölt helyekre. A stadionokban nem lesz ilyen korlátozások.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.