Beperelték Elon Muskot a Twitter befektetői

gazdaság
2022 május 26., 17:22
comments 2

„A Twitter-részesedések késleltetésével Musk piaci manipulációba kezdett, és mesterségesen alacsony áron vásárol Twitter-részvényeket” – állítják azok a Twitter befektetők, akik beperelték a Tesla-tulaj Elon Muskot.

Elon Musk a 68. Nemzetközi Űrhajózási Kongresszuson 2017. szeptember 29-én.
photo_camera Elon Musk a 68. Nemzetközi Űrhajózási Kongresszuson 2017. szeptember 29-én. Fotó: Peter Parks/AFP

156 millió dollárt spórolhatott Elon Musk azzal, hogy nem hozta nyilvánosságra, hogy március 14-ig a Twitter több mint 5 százalékát megvásárolta, majd folytatta a részvények vásárlását. Végül április elején nyilvánosságra hozta, hogy 9,2 százalékos részesedéssel rendelkezik a társaságban. Ez a befektetők szerint manipulációnak számít. Musk ellen a hónap elején már amúgy is vizsgálatot indított az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete (SEC).

A befektetők szerint a Tesla részvényeinek esése súlyos veszélybe sodorta Elon Musk Twitter felvásárlási tervét, mivel részvényeit fedezetként elzálogosította, hogy biztosítsa a vállalat megvásárlásához szükséges kölcsönöket. (Reuters)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.