Miközben meghirdette "A világ legjobb dolga magyarnak lenni!" programot, az általa vezetett szövetség elveszítette a világ egyik legjobb sakkozóját

KULTÚRA
2022 május 27., 10:46
comments 23

„Biztosan fájó lesz, ám szükséges döntést hozni arról, hogy melyek azok a brandek, amelyeket – szinte kizárólagosan – építeni kell külföldön mint a magyar kultúra megtestesítőit (Bartók, Csontváry, Kálmán Imre, Liszt, Munkácsy, Petőfi, Puskás, Rubik – a sor véges kell, hogy legyen).

Azt kell újra és újra elmondani külföldön is, hogy: A világ legjobb dolga magyarnak lenni!”

- írja a Kommentár című lap legújabb számában Szabó László.

photo_camera Szabó László Fotó: Balogh Zoltán/MTI/MTVA

Szabó 13 pontban foglalta össze a kultúrpolitikai gondolatait, az alap az, hogy „a kultúra egy nemzet identitásérvényesítő eszköze (ha akarom: fegyvere) is, melyet folytonosan és kreatívan kell használni. Ma már nem kérdés, hogy a nemzetek közti verseny valójában kulturális versenyt jelent, és e kompetíciónak legfeljebb része a gazdasági és politikai verseny”.

Mindebből kiindulva pedig azzal folytatja: „ebből fakadóan a sikeres magyar kulturális politika nem lehet simulékony, megengedő vagy elnéző – éppen, hogy térfoglaló, domináns és harcos kell, hogy legyen. Bizonyítania kell minden felületen, formában és minden időben, hogy a magyar nemzet kultúrája megállja a helyét a kultúrák versenyében. Sőt, kiemelkedik ebben a versenyben! És ha ezt bizonyítani tudja, az majd versenyelőnyt jelent neki a gazdasági és politikai versenyben is.”

A cikkben Szabó összesen tízszer írja le a kultúrpolitikai alapvetést, amit hirdetni kell: „A világ legjobb dolga magyarnak lenni!”

Felsorolni is nehéz, hány pozícióban van jelenleg a szerző, a Magyar Teátrumi Társaság titkára, a Nemzeti Színház PR-igazgatója, a Puskás musical producere, a Magyar Paralimpiai Bizottság és a Magyar Sakkszövetség elnöke. Utóbbi érdekes most.

Merthogy a jelek szerint hiába vagy a világ egyik legjobbja, nem a világ legjobb dolga magyar sakkozónak lenni. Most derült ki ugyanis a 24.hu hírébőlamelyet mi is szemléztünk -, hogy a világranglista 5. helyén álló Rapport Richárd román színekben folytatná a pályafutását. Mert így lehet reális lehetősége a világbajnoki cím elnyerésére. A 26 éves, a valaha volt legmagasabb Élő-ponttal rendelkező magyar sakkozó nem nyilatkozott, de az apja, Rapport Tamás szerint azért vált országot, mert nem kapta meg a szükséges támogatást a magyar szövetségtől. Amit egyébként Szabó László vezet. Rapport ezért elfogadta el Sacha Dragic, a Superbet nevű cég szerb származású milliárdos szponzorációs ajánlatát, aminek a része, hogy a jövőben román színekben ül asztalhoz.

A versenyző apja, Rapport Tamás nemrég azt mondta, hogy a sakk sokkal kevesebb támogatást kap, mint más sportágak, nem épül itthon brand a sakk köré, nem szerepel a hírekben, nincsenek szponzorok.

A Magyar Sakkszövetség elnökeként nyilatkozó Szabó szerint ők a nemzetközi szövetségtől (FIDE) értesültek arról, hogy Rapport román színekben kívánja folytatni pályafutását. Szabó aggályosnak tartja, hogy nem kell állampolgárságot váltani, ha valaki más ország színeiben akar asztalhoz ülni, ehhez elég például, ha román lakcímmel rendelkezik. És azt is mondta, hogy a magyar szövetség az elmúlt években a lehetőségeihez mérten mindent megtett, hogy Rapportot támogassa, anyagilag, sportszakmai és sportdiplomáciai téren. Amúgy „abszolút” bízik benne, hogy sikerül rendezni a kérdést.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.