Schiffer: A tényellenőrök a szabadság legnagyobb ellenségei a világon

május 28., szombat 9:00
154

„Abban szerintem jó világosan fogalmazni, hogy ezek a tényellenőrök, ezek ma a szabadság legnagyobb ellenségei a világon” - mondta Schiffer András a Kontextus című műsorban. „Ezeknek a tényellenőröknek az a dolguk, hogy ne gondolkodj, hogy ők majd megmondják, hogy mik a tények.”

A tényellenőrzés témáját a műsorban szintén szereplő Toroczkai László a Mi Hazánk elnöke vetette fel, amikor arról beszélt, hogy a közösségi médiában szerinte addig engedik megosztani az erőszakos képsorokat, amíg orosz katonák az elkövetők, és ukrán katonák az áldozatok. Toroczkai szerint azért került „a Lakmusz és a mögötte álló körök (...) célkeresztjébe”, mert megnézte, hogy „a másik oldalon vannak-e ilyenek”, és máshol talált is videókat, amiken ukránok lőnek agyon foglyul ejtett orosz katonákat.

A Lakmusz múlt héten írt arról, hogy Toroczkai rendszeresen terjeszti az orosz propagandagépezet háborús üzeneteit. Ezek időnként teljesen megegyeznek Putyin Ukrajna-ellenes, megalapozatlan állításaival, például, hogy Ukrajna törvénytelenül kapott területekből állt össze.

Miután Toroczkai megemlítette a tényellenőrzést, Schiffer hosszan folytatta a témát. Azt mondta,

„ők nemcsak, hogy tényellenőrök, ők független-objektívek (...), úgy tételezik magukat, mintha ideológiailag semlegesek lennének, ők fölötte állnának mindennek. Az ő szájukból nyilvánul meg a tudomány, a művészet, a kultúra, és minden, ami emberré teszi az embert, és ők az egyedüli igazságot birtokolják.”Szerinte ez veszélyesebb a 20. század totális rendszereinek cenzúrájánál, mert most „úgy van az egész történet maszkírozva, mintha csak az létezne, ők a tény. Csak az létezik a világban, amire rámutatnak, és ami nem az (...), az nem létezik, az hülyeség”.

„Konteó! Ezt könnyű mondani mindenre” - szólt közbe Toroczkai, mire Schiffer ismét helyeselt.

Az LMP egykori alapítója ezután a szerinte is a putyini hatalom akaratát közvetítő Russia Today európai lekapcsolását bírálta.

„Azok, akik szeretik magukat liberálisnak feltüntetni, elvitatják a jogot mindannyiunktól, hogy megfelelően mérlegelni tudjuk az orosz álláspontot és az amerikai propagandát.”

„(...) Legyünk világosak, azok, akik tényellenőrök, ez a Lakmusz meg az ördög tudja kicsoda, ezek kiskorúnak tekintenek minket. Elvitatják tőlünk a képességeket, hogy mérlegelni tudunk tényeket, információkat, adatokat. Elvitatják azt, hogy mi ugyanolyan jogon tudunk morális ítéleteket alkotni, mint ők. És meg akarják szabni nekünk, hogy mit gondolunk. (...) Amit mindannyian tehetünk: lerántjuk ezekről a leplet. Ezek nem liberálisok, ezek a szabadság ellenségei. Ma a tényellenőrök legalább akkora veszedelmet jelentenek a szabadságra és a demokráciára, mint a totalitárius rendszereknek a cenzorai.”„Ez egy szép végszó” - mondta erre a műsorvezető, Megadja Gábor, aki régóta gyakori szereplője a fideszes médiának.

Valójában mi a Lakmusz?


A Lakmusz egy tényellenőrzéssel foglalkozó szerkesztőség. Olyan kijelentéseket és információkat vizsgálnak, amelyek széles közönséghez jutnak el és jelentősen befolyásolják a közbeszédet és/vagy potenciálisan kárt okozhatnak. Az állításokat bizonyítékok és adatok alapján ellenőrzik, függetlenül attól, hogy kitől származik. Az ukrajnai háborúval kapcsolatban például a hivatalos ukrán közléseket is ellenőrizték már.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt