A Tankcsapda 50 körül is magabiztosan gyártja a tinislágereket

ZENE
2022 június 01., 18:05

Igazi audiovizuális szenzációval indította a nyarat a Tankcsapda és az autotune-os rapben utazó BSW. A B+ című számot eredetileg BSW írta, majd Lukács Laciék hozzátették, amit tudtak. „ Egy dologban nem volt kompromisszum: mindenki a lehető legjobbat akarta kihozni az egészből és úgy érzem sikerült! 2 teljesen különböző műfaj kurva erős fúziója lett a végeredmény”- írták a gyártási folyamatról. Kompromisszumnak tényleg nyomát sem látni:

link Forrás

A B+ szövegvilágában BSW egy korábbi számának, az Egyedül (Megbasztam ezt a kis gádzsit) folytatásaként értékelhető. Az új klip is azzal a képpel indul, ahol a korábbi véget ér. Amíg ott a nagydumás rapper azon bánkódik, hogy egyedül hal meg, a következő számban már egyből jobb kedvre derül, ahogy a fővárost elhagyva együtt kiabálhatja bele a világba az ötvenes évei közepén járó Lukács Lacival:

Túl vagyok rajtad, bazmeg
Többé nem kaphatsz meg
Mert én túl vagyok már rajtad
Szóval fuck that, fuck that

Elmondásuk szerint a dalhoz készült videó forgatókönyvét is közösen írták. Ennek az alaptörténete nagyjából annyi, hogy a BSW oldtimer kocsija lerobban az országúton, az arra motorozó Tankcsapda (Lukács valamiért csak kocsival követi a többieket) pedig nem hajlandó kölcsönadni nekik a bikakábelt, amiből egy kis feszültség támad. Majd azzal a biztos tudattal, hogy a Mol szponzorálja őket, Lukácsék otthagyják az út szélén a korszellemet jobban érző kollégáikat. De szerencsére minden jóra fordul, mert fiatal lányok állnak meg a BSW mellett, akik bár az autót nem tudják megjavítani, de legalább elviszik a rappereket a szlovák rendszámos Bentley-jükkel egy medencés buliba, ahol csak úgy villognak az energiaitalos szponzor logói.

photo_camera Forrás: BSW/Youtube

Majd amikor már mindenki kidőlt, megérkezik a Tankcsapda, hogy megmutassa, mi az a rock and roll:

  • bedobnak egy alvó embert a medencébe (akivel aztán nem tudni, mi történik)
  • Lukács ellop egy fél üveg viszkit,
  • Sidlovics Gábor gitáros befényképez egy alvó nő szoknyája alá (???),
  • Fejes Tamás dobos pedig ásványvízzel fröcsköli le az egyik alvó férfi nadrágját.

Mr. Sósmogyoró óta nem látott ekkora pranket a Youtube.

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.