Parragh László nem gondolja, hogy megsértette a tanárokat

oktatás
2022 június 02., 07:12
comments 29

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta, nem gondolja, hogy megsértette a tanárokat.

„Én is voltam fiatal. Az embernek vannak álmai, vágyai, motivációi, és ez a motiváció nem mindig kizárólag a pénz. Én például tanár akartam lenni, annyira felnéztem a tanáraimra.”

Parragh ezután hozzátette, hogy van hivatástudat is a világon, és látta a lemondási felszólítást is, amin jót mosolygott. Nem gondolja, hogy van miért bocsánatot kérnie, nagyra becsüli a pedagógusokat. Úgy gondolja, szükség lenne béremelésre a pedagógusoknál, de minden béremelést úgy kell kezdeni, hogy megnézzük, miből lehet emelni. Úgy fogalmazott, „egy ország addig nyújtózkodhat, amíg a takarója ér”.

Parragh korábban egy interjúban beszélt arról, hogy „a tanároknak ott a szabad nyár, délután négykor hazamehetnek. Minden egyes szakmánál más és más. Egy tűzoltót motiválhat a társadalmi megbecsültség és az adrenalinlöket. A kassza persze mindenkinek egyformán csörög, így valamiféle egyensúlyt a kormánynak kell létrehoznia”.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.