Kormányválságot hozhat Svédországban, hogy bizalmatlansági szavazást kezdeményeztek az igazságügyi miniszter ellen

külföld
2022 június 07., 06:49
comments 3

Nem kristálytiszta sikertörténet eddig a svéd NATO-intergráció, és az akadozó folyamat árnyékában egyébként is válság fenyegeti a regnáló kormányt. A svédek az ukrajnai háború fejleményei nyomán kérték felvételüket az észak-atlanti katonai szövetségbe, és bár nyilvánvalónak tűnt, hogy ennek nincs érdemi akadálya, Törökország a kurd „terroristák” támogatására hivatkozva blokkolja az ügyet. Noha a legkevésbé sem valószínű, hogy ez hosszú távon így marad, a helyzet képlékennyé vált, amit a svéd ellenzék igyekszik kihasználni.

A Politico cikke szerint ezzel magyarázható, hogy a szélsőjobboldali Svéd Demokraták három másik ellenzéki párt támogatásával Morgan Johansson menesztését kérték, mégpedig az erőszakos bűncselekmények felfutása miatt. A parlament kedden dönthet erről, és a szavazás rendkívül szorosnak tűnik, előzetesen 174 képviselő jelezte, hogy a miniszter mellett áll, és ugyancsak 174-en menesztenék, a mérleg nyelvének szerepét várhatóan a független Amineh Kakabaveh játszhatja el, ő volt az is, akinek köszönhetően tavaly egyáltalán megalakulhatott Magdalena Andersson kormánya.

Magdalena Andersson svéd miniszterelnök bejelenti, hogy hazája kérelmezi felvételét a NATO-ba.
photo_camera Magdalena Andersson svéd miniszterelnök bejelenti, hogy hazája kérelmezi felvételét a NATO-ba Fotó: HENRIK MONTGOMERY/TT News Agency via AFP

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.