A fővárosi közgyűlés megszavazta Bősz Anettet főpolgármester-helyettesnek

POLITIKA
2022 június 08., 15:07
comments 2

Miután legutóbb a DK és a Momentum konfliktusa miatt elmaradt, szerdán végre megtartották a fővárosi közgyűlést, amit Karácsony Gergely főpolgármester azzal indított, hogy Bősz Anettet javasolja főpolgármester-helyettesnek a parlamentbe átülő Gy. Németh Erzsébet helyett, akinek képviselői székét a DK-s Élő Norbert veszi át. Bejelentette azt is, hogy Láng Zsolt helyét a fővárosi közgyűlésben Dódity Gabriella, Kispest fideszes önkormányzati képviselője vette át.

18-an igennel, 8-an nemmel szavaztak, emellett 1 tartózkodás volt, így a szükséges törvényi többséggel megszavazták Bősz Anettet főpolgármester-helyettesnek. Mielőtt szavaztak volna róla, a fideszes Wintermantel Zsolt elmondta, szerinte „rossz üzenet” Bősz Anett jelölése, és úgy gondolja, „szimbolikus üzenet lehetett volna a budapestiek felé”, ha Karácsony nem akar új helyettest, és „spórol a saját apparátuson”, vagy olyat választ, aki a közgyűlés tagja.

Wintermantel szerint Bősz Anett „egyértelműen politikai kinevezett”, és „ez egy hatalmi osztozkodás része”. Majd felhozta azt is, hogy Bősz gyereket vár, és nehezményezte, hogy az egyébként az agglomerációban élő Bősznek nincs sok köze Budapesthez Ughy Attila – szintén Fidesz – is azt mondta, Bősznek vissza kellene költöznie Budapestre ahhoz, hogy ő jó szívvel szavazzon arra, hogy főpolgármester-helyettes legyen.

Bősz Anett, a DK képviselőjeként a parlamentben 2021. novemberében.
photo_camera Bősz Anett a DK képviselőjeként a parlamentben 2021. novemberében Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

Szaniszló Sándor is felszólalt, ő támogatta Bősz jelölését, majd az MSZP-s Horváth Csaba kapott szót, aki elmondta, szerinte nehezen értelmezhető, hogy túlzás lenne a négy főpolgármester-helyettes, amikor Tarlósnak öt is volt.

Tüttő Kata Wintermantelnek címezve elmondta, nem érti, miért merül fel a kérdés, hogy valaki terhesen vagy egy gyerek születése után miért ne tölthetne be pozíciót. Hozzá hasonlóan Őrsi Gergely is azt mondta, „nem méltó a fővárosi közgyűléshez”, hogy azon vitáznak, hogy az aktuális jelölt gyereket vár és nő.

Karácsony ezek után azt mondta, „ez a vita nem úgy fog bevonulni a történelembe, mint a legelőremutatóbb vagy tartalmasabb vita”.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.