Folytatódik az ügy, nem akart békülni a bíróságon Szilágyi Liliána és az apja

jog
2022 június 10., 13:52
comments 1

A bíróság pénteken meghallgatta az apját testi, lelki és szexuális bántalmazással vádoló Szilágyi Liliánát és az apát, Szilágyi Zoltánt is, aki becsületsértésért perelte be a lányát, írja a Telex. Ez a pénteki egy úgynevezett békítő meghallgatás volt, amin a két felet arról kérdezték, látnak-e reményt arra, hogy kibéküljenek. Ha nem, az ügyből bírósági tárgyalás lesz.

Szilágyi Liliána a meghallgatás előtt a Telexnek azt mondta, „majd biztos bocsánatot fogok kérni a húsz évig tartó bántalmazássorozatért”, illetve hogy ő nem akar békülni. Szilágyi Zoltán önmagát képviselte a meghallgatáson, ő nem nyilatkozott a lapnak. A becsületsértési ügyből per lesz, tehát „tárgyalásra utalják”.

Szilágyi arról is beszélt a lapnak, hogy nem akar hallgatni, és már várta a pillanatot, hogy találkozzon az apjával, hogy hat év után a szemébe nézzen. Arra a kérdésre, hogy mivel tudja bizonyítani az igazát az ügyben, ügyvédjével, Nemes Lászlóval együtt úgy feleltek, ezt nem a sajtóban akarják kommunikálni, ez majd a tárgyalásokon kiderül.

Szilágyi azért nem akart feljelentést tenni, mert az igazságszolgáltatás „az ilyen fajta ügyekben még nagyon gyerekcipőben jár”, az „elvett gyerekkort” egy több évig húzódó per végi ítélet sem tudja visszaadni. Másrészt azt is gondolja, hogy lelkileg az segítene rajta, ha nem kellene folyamatosan találkoznia az apjával. „Normális esetben a bántalmazót a bántalmazottjával nem egészséges összeengedni”, mondta.

Rendőrségi büntetőeljárás nem indult az ügyben, mert az úszónő nem tett vallomást. Szilágyi és az ügyvédjei erről most a Telexnek azt mondták, ez az állítás nem igaz, mert a rendőrség egyszer sem kereste meg őket hivatalosan. Később Szilágyi úgy döntött, mégsem akar feljelentést tenni, mert nem akar végigmenni a tárgyalási procedúrán, ezért nem jártak soha a rendőrségen.

Szilágyi Liliána Eb-ezüstérmes úszó tavaly év végén írt arról közösségi oldalán, hogy úszóedző apja éveken át bántalmazta őt, illetve anyját is. Az ügyben azóta a Magyar Úszó Szövetség folytatott vizsgálatot, és arra jutottak, hogy Szilágyi igazat mondott, apját pedig kitiltották a szövetség rendezvényeiről. Szilágyi Zoltán a lánya kijelentéseiért harmincmillió forintra perelte.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.