Kóka János a szomszédaival harcol egy magánút miatt

ÉLET
2022 június 13., 04:58
comments 5

Egy 12. kerületi, Alkony úti lakó szerint az önkormányzat jogsértő módon akar segíteni Kóka Jánosnak, hogy a még meg nem osztott telkéhez közpénzből magánutat építsen neki, Kóka szerint viszont az önkormányzat végre teljesíti azt a kötelezettségét, hogy a húsz évvel ezelőtt megvett telek alsó részét is megközelíthesse – rja a Blikk.

A lap szerint Kóka háza körül volt már egyszer probléma 2008 környékén, amikor az akkoriban még közlekedési miniszterként dolgozó politikus felépítette 662 négyzetméteres villáját. A szomszédoknak akkor is az volt a problémájuk, hogy Kóka meg akarta osztani a telkét, hogy az így létrejövő új üres területet eladja, de azt csak akkor tudta volna megtenni, ha a területet autóval is meg lehet közelíteni, amit csak a szomszédos társasház saját tulajdonú útján oldhatták volna meg, de a lakók ezt nem akarták.

Akkor a szomszédok nyertek, a bíróság a javukra döntött, de Kóka egyik szomszédja a Blikknek most azt mondta, hogy „az önkormányzat egy újabb, 2020-ban meghozott határozat alapján jelezte, kisajátítja az utunkat, és kártalanításként mindenkinek felajánlott egy bizonyos összeget. Ami a jelenlegi nettó 180-220 ezer forint/négyzetméteres telekárakhoz viszonyítva kirívóan alacsony, mivel mintegy 27 ezer Ft-tal számoltak négyzetméterenként”. Hozzátette, hogy a tulajdonjog Alaptörvényben foglalt védelme alapján ingatlan csak közcélra sajátítható ki, de a Kóka János új telkéhez vezető út véleménye szerint egyáltalán nem mondható annak. A Blikknek nyilatkozó férfi azt mondta, nem érti, hogy a 12. kerületi önkormányzat miért akar közpénzből „kiszolgáló utat” építeni Kókának.

A drámának ezzel nincs vége, Kóka is megszólalt a lapnak, és elmondta, hogy ő valójában nem is a szomszédokkal, hanem az önkormányzattal vitázik, ami a telek megvásárlásakor az adásvételi szerződésben rögzítve vállalta, hogy megközelítést biztosít a terület alsó részéhez.

A 12. kerületi önkormányzat az ügyhöz csak annyit tudott hozzászólni, hogy „a telekosztási eljárás a Kormányhivatal hatásköre”, így „ha van is folyamatban ilyen eljárás”, akkor erről nekik nincs tudomásuk.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.