Zacher Gábor szerint az Elf Bar „egy új járvány”

Egészségügy
2022 június 13., 05:48
comments 13

Zacher Gábor az RTL kamerái előtt szedett szét egy Elf Bart, amely szerinte édes íze miatt is függőséget okoz, de ennél is nagyobb probléma szerinte, hogy az Elf Barok esetében még azzal sem lehet riogatni, hogy az ember büdös lesz tőle.

A toxikológus azt mondta, sejtéseik szerint növényi glicerinek vannak benne, és ettől „kellemes édes ízt, illetve a benne lévő aromaanyagoktól függően„ érzünk különböző gyümölcsös ízeket, ami „jó”.

Ő is elmondta, hogy Magyarországon az Elf Bar „teljesen szabályozatlan”, amin „biztos, hogy relatíve hamar fog az állam változtatni”, hiszen „ha más nem, akkor adóbevétel szempontjából ez egy jól működő történet lehet”, de szerinte „a gyerekek ezt jól ki tudják cselezni” egy online rendeléssel.

Beszélt az „evali” nevezetű szindrómáról, vagyis tüdősérülésről is, amelyet a 10-15 évvel ezelőtt megjelent e-cigarettákban fellelhető „illatanyagok, aromaanyagok, polietilén, glikolén és egyéb növényi glicerinek” okoznak. Zacher úgy foglalta össze, hogy „ez egy új járvány”.

Az Elf Barról, és hogy az rövid idő leforgása alatt milyen elképesztő tempóban terjedt el a magyar diákok körében, Horváth Bence kollégám írt hosszabban ebben a cikkben.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.