Örökre eltiltották Aján Tamást, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség volt elnökét

sport
2022 június 16., 14:49
comments 2

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) bejelentette, hogy a doppingszabályok súlyos megsértése miatt örökös eltiltást kapott Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) volt elnöke.

A 83 éves magyar sportdiplomata 1976-tól főtitkára, majd 2000-től 2020-as visszalépéséig elnöke volt az IWF-nek.

A CAS szerint Aján többször is szabálysértést követett el azzal, hogy doppingeseteket tussolt el, vagy nem engedte, hogy a doppingeljárást lefolytassák. Az IWF volt alelnökét, a román Nicu Vladot bűnrészesség miatt szintén örökre eltiltották a sportvezetői tevékenységtől.

„Az IWF egykori tisztségviselői ellen felhozott vádak bebizonyosodtak” – áll a CAS közleményében, ami szerint: „A szabálytalanságok súlyosságára tekintettel és arra, hogy ezeket milyen hosszú ideig követték el, a CAS az örökös eltiltást látta az egyetlen megfelelő büntetésnek.”

Aján Tamás 2016. augusztus 15-én Rio de Janerióban.
photo_camera Aján Tamás 2016. augusztus 15-én Rio de Janerióban. Fotó: GOH CHAI HIN/AFP

A súlyemelőbotrányt az ARD német televízió dokumentumfilmje robbantotta ki 2020 januárjában. A később az ügy kivizsgálásával megbízott Richard McLaren jelentése megalapozottnak találta az Ajánnal szemben felhozott vádakat. A McLaren-jelentés szerint Aján Tamás „a félelem kultúrájával” irányította az IWF-et, többek között 40 pozitív doppingtesztet titkolt el vagy hozott nyilvánosságra késleltetve olyan sportolók esetében, akik érmesként végeztek világversenyen vagy más viadalon, és 10,4 millió dollárral (3,1 milliárd forinttal) nem tudott elszámolni.

A CAS elé a Nemzetközi Olimpiai Bizottság égisze alatt működő Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA) vitte az ügyet. Utóbbit a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség kérte fel, hogy vizsgálja ki a történteket. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.