Terrorizmus miatt helyeztek vád alá újságírókat a török hatóságok

június 16., csütörtök 17:46
2

Vád alá helyeztek csütörtökön tizenhat kurd újságírót, akik az ügyészek szerint terrorista szervezethez tartoztak. Az újságírók ellen Diyarbakirban emeltek vádat, írja az AFP hírügynökség, bírósági jegyzőkönyveket idézve.

Június 8-án igazoltattak, majd őrizetbe vettek húsz újságírót, akik a kurd Népi Demokratikus Párthoz közel álló lapoknál dolgoztak. Közülük tizenhatot most megvádoltak azzal, hogy terrorista szervezet tagjai, négy újságírót pedig feltételesen szabadlábra helyeztek.

A helyi média szerint újságcikkeik tartalmáról hallgatta ki őket az ügyész.

A török újságíró-szövetség elnöke, Nazim Bilgin a hírre nyilatkozatban reagált a vádemelésre. Ebben a török sajtószabadság legsötétebb időszakáról beszélt. Szerinte a vádemelések előzménye az a parlamenti törvénytervezet, amely cenzúrát vezetne be az országban, börtönnel fenyegetve minden újságírót és állampolgárt, aki álhírnek minősíthető információkat terjeszt. A tervezetet szerdán bizottsági szinten már elfogadta a török parlament.

A Népi Demokratikus Párt a török parlament harmadik legerősebb pártja. Erdoğan török elnök szerint viszont a terrorszervezetként számon tartott Kurd Munkáspárt (PKK) fedőszervezete. A HDP-nek 2016 óta több száz tagját tartóztatták le, vezetője, Selahattin Demirtas pedig jelenleg is börtönben van. (MTI/AP News)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt