Letartóztatták az aszódi kettős gyerekgyilkosság gyanúsítottját

bűnügy
2022 június 21., 07:46

Letartóztatták azt az aszódi férfit, aki a gyanú szerint megölte két tizenéves lányát Aszódon, majd öngyilkosságot kísérelt meg – írja a hvg.hu a Budapest Környéki Törvényszék közleménye alapján.

A Budakörnyéki Járásbíróság a legszigorúbb kényszerintézkedést rendelte el, miután meghallgatta a gyanúsítottat. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság előre kitervelten, aljas indokból, részben különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés miatt folytat büntetőeljárást a férfi ellen.

A bírósági közlemény szerint miután a gyanúsított és felesége házassága megromlott, a nő és a két lányuk 2018-ban elköltözött, a házasság felbontását 2019-ben kezdeményezte. A kirendelt szakértő véleménye szerint sem az anya, sem az apa esetében nem volt feltárható pszichés zavar, a gyerekek nevelésére mindkét szülő alkalmas volt, és egyik szülő részéről sem volt kimutatható veszélyeztető tényező. A házasságot 2022 áprilisában bontották fel hivatalosan, a bíróság a gyerekeket az anyjuknál helyezte el, az apa részére kéthetente személyes kapcsolattartást biztosított. A hvg.hu azt írja, arra már nem tért ki a közlemény, hogy az anya 2019 óta négyszer is feljelentette a gyerekei apját.

A férfi a válást követően határozta el, hogy végez a gyerekeivel és saját magával is. Miután 2022. május 20-án éjjel mindkét gyerekét megölte, másnap délelőtt sikertelenül kísérelt meg öngyilkosságot.

A bíróság azért döntött a letartóztatás mellett, mert a férfi „szabadlábon hagyása esetén fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye”.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.